Idén is lesz Fészek jótékonysági futás

Testmozgás, adakozás, szórakozás – ezzel a három szóval lehetne jellemezni a Fészek Gyermekvédő Egyesület jótékonysági futását, amelyet harmadszor rendeznek meg október 7-én, a Gyermekek Átmeneti Otthona javára.

Hasonló tartalmaink:

Szombaton délelőtt 10 és délután 2 óra között a városközpontban futnak majd a segíteni szándékozók, a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében felállított színpadon pedig egymást váltják a fellépők; érdi és környékbeli tánccsoportok, sportklubok. A jótékonysági futás mellé állt a város azzal, hogy idén is városi rendezvénnyé nyilvánította és segíti a biztosítást – mondta el Biri Imre szervező.

Hallgassa meg az Érd FM 101,3 összeállítását a 3.Jótékonysági Futás a Fészek Gyermekvédő Egyesület javára rendezvényről. Az interjúkban megszólal Biri Imre főszervező, valamint a rendezvény két támogatója: Szekeres Adrien, énekesnő és Rippel Ferenc artistaművész.

A jótékonysági futással nemcsak az adakozás a cél, hanem szeretnék felhívni a figyelmet az egyesületre, amely egy 14 férőhelyes átmeneti gyermekotthont működtet Érden. Emellett tartozik hozzá egy nevelőszülői hálózat, amely jelenleg országosan 150 szülőnél körülbelül 400 gyermek elhelyezését teszi lehetővé. A rendezvényen információkat kaphatnak az érdeklődők a nevelőszülőségről, amelyhez képzéseket is tartanak – közölte Biri Imre szervező. Elmondta, bárki bármekkora összeggel segíthet és a távra sincs megkötés: mindenki annyit fut, amennyit bír, de persze e nélkül is lehet adományozni.

- Idén a befolyt összegből otthonunk konyhájának teljes felújítását szeretnénk megvalósítani. A támogatásra a futás regisztrációjánál, a helyszínen van lehetőség, illetve  történhet banki átutalással is – hangsúlyozta a főszervező.

A rendezvényről még több információ IDE kattintva érhető el.

A szombati eseményen több prominens személy is részt vesz, idén is vállalta a védnökséget Szekeres Adrien énekesnő, de a jó cél mellé állt Rippel Ferenc és Rippel Viktor kilencszeres világrekorder artistaművész testvérpáros is.

A futás útvonala 2,5 km-es meghatározott útvonal. Attól függően, ki hány kört vállal, határozza meg a táv hosszát. Ennek megfelelően a szakaszos rajtok a következők:
10:30 10 km-es és e fölötti táv 
11:00 7,5 km-es táv 
11:30 5 km-es táv
12:00 2,5 km-es táv

Akinek sok a 2,5 km, azok egy külön útvonalon teljesíthetnek 1 km-t, rajt-időpontoktól függetlenül a futás ideje alatt.

Címkék