Ilyen még nem volt! Tejkamion Diósdon

Múlt hét pénteken a diósdi Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola volt az első állomás a Tej Útján. A Tej Terméktanács országjáró kezdeményezésének a tej illetve tejtermékek  az edukáció, a promóció, és a gyerekek megszólítása a célja. 

Hasonló tartalmaink:

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács 1992-es fennállása óta fontosnak tartja a tej illetve a tejből készült egyéb termékek fogyasztására való ösztönzést. E munka során kiemelt figyelmet fordítanak a gyermekekre, hiszen a felnövekvő korosztályok lesznek – ha éppen már nem azok, – a jövő tejfogyasztói.

A terméktanács már több, mint egy évtizede járja az iskolákat a tejet népszerűsítő programjaival, de a remények szerint, a Tej Útnak nevezett turné során a múlt héten elindult Tejkamion a korábbiaknál is meggyőzőbb lesz az ifjúság számára.

Magyarországon az egy főre jutó éves tejtermékfogyasztás 155-165 kg között van, holott az ideális a szakemberek szerint a 260-270 kg körüli mennyiség lenne. Ráadásul a számok csökkenő tendenciát mutatnak, de mint azt a szervező is elmondta, épp a fiatalok azok, akik a leginkább segíthetnek, hogy e folyamat jó irányba mozduljon.

A kamionban az érdeklődő gyerekek megismerhetik a tej keletkezését: a termelést, feldogozást, az állatok takarmányozását, a különböző tejtermékeket, és a tej beltartalmát, egészségügyi hatásat. Cél, hogy a gyerekeknek megmutassák a kiváló magyar tejtermékeket, hogy remélhetőleg majd felnőttként is ezeket a termékeket keressék, fogyasszák.

A Tejkamion a tervek szerint a következő hónapokban mintegy 75 állomáson keresztül próbálja meg népszerűsíteni a hazai tejet, tejtermékeket és a tejfogyasztást.

Címkék