Diákünnep a VMG-ben

Diáktalálkozót rendeztek szeptember utolsó szombatján a Vörösmarty gimnáziumban. A színes programban foci villámtorna, élménybeszámolók, tombola, játékok és színpadi fellépések szerepeltek, sok beszélgetés, finom falatok és italok mellett. Többen ezen a napon tartották az osztálytalálkozójukat is, a gimnázium falai között.

Hasonló tartalmaink:

Az Érdi VMG Baráti Köre Egyesület évtizedek óta szervezi már az öregdiák-találkozókat. Korábban Antunovits Antal, tavaly óta Riebel Zsófia vezetésével rendezik ezt az őszi eseményt, amelynek – amellett, hogy összehozza a volt diákokat – jótékony célja is van: a nap bevétele a közhasznú (a gimnázium szociálisan rászoruló tanulóit segítő) Érdi Gimnázium Alapítványt támogatja.

Mint Szilasné Mészáros Judit igazgató elmondta, ez a rendezvény kapcsot képez a jelen diákjai, iskolája és minden eddigi itt végzett korosztály között. E célt szolgálja az az újonnan alapított díj is, amelyet egy végzős diák kap közösségi munkájáért. Idén e kitüntetést Károly Kristóf nyerte el.

 

Címkék