Inkubátorház és vállalkozói falu épül az érdieknek

Több, mint két milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott Érd Megyei Jogú Város, hogy az M6-os melletti területen vállalkozói falut és logisztikai központot építsen – tájékoztatott T. Mészáros András polgármester szerdán. A Modern Városok Program részeként megvalósuló beruházást kedvező bérleti konstrukció mellett használhatják majd az érdi kis- és középvállalkozók. 

Hasonló tartalmaink:

- Mivel száz százalékos a támogatás, így a jövőbeli bérlőknek már csupán a fenntartási költségeket kell bérleti díjként megfizetni, hiszen már csak az amortizációs, a fenntartási és a működési díjakat kell szétosztani köztük. A cégeket a projekt megvalósításában könyvelőirodák és raktárak segítik, hiszen a tervezett beruházás része egy megvalósíthatósági tanulmány, amelynek kidolgozásában közreműködik az Érdi Ipartestülettel és a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. – mondta a polgármester.

A vállalkozói falut a tervek szerint az ALDI áruház felől, a Sulák utcán keresztül lehet majd megközelíteni, az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítés is a terv része. Az ÉrdMost.hu Dr. Bács István alpolgármestertől a projekt felelősétől megtudta, hogy a megvalósíthatósági tanulmányt követően kerül sor az engedélyek beszerzésére. Az építkezés várhatóan 2018-ban indul, a vállalkozói falu és az inkubátorház pedig a tervek szerint 2019 nyarán nyitja meg kapuit.

Címkék