Különleges karácsonyi gála, időseknek

Különleges program várja az érdi szépkorúakat az Idősek Karácsonyán: Korda György és Balázs Klári, illetve Kovács Kati lép fel a december 14-ei gálaműsoron, az Arénában – hangzott el az Idősügyi Tanács hétfői ülésén, amelyen értékelték az idei esztendőt, és megtervezték a 2018-as programokat.

Hasonló tartalmaink:

Mind a régi, mind az új programok sikeresek voltak a 2017-es esztendőben: a Szenior Akadémia előadási telt házasak, a Lecsófőző Fesztiválon már 18 csapat indult, az idősek világnapja alkalmából szervezett gála iránt pedig minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés – hangzott el az évértékelésen. Simó Károly, a testület elnöke hozzáfűzte azt is: a Szenior Akadémia előadásai olyan jól sikerültek, hogy két témában (számítógép- és mobiltelefon-használat, valamint angol nyelv) tanfolyam is indul a közeljövőben. Felmerült az ötlet, hogy az idősek világnapja alkalmából szervezett gálaműsort a jövőben kétszer tartják meg, hogy minden érdeklődő részt vehessen rajta.

– Nagyon jól sikerültek az idei programok, a Ki-mit-tud volt az egyetlen, ami iránt nem nőtt, hanem csökkent az érdeklődés – mondta tudósítónknak Boros Károly, a Parkvárosi Fenyves Nyugdíjas Klub vezetője, az Idősügyi Tanács tagja, aki úgy látja: az aktív, kirándulós, táncos alkalmakra ugyanúgy igényük van a nyugdíjasoknak, mint a beszélgetésekre és műsoros délutánokra.

A testület döntött arról, hogy az idei sikeres programokat jövőre is megvalósítják: 2018-ban is lesz tehát Szenior Akadémia, Szenior Sakkverseny, Lecsófőző Fesztivál, idősek világnapja és Idősek Karácsonya, Ki-mit-tud vetélkedőt azonban csak kétévente tartanak. Helyette 2018-ban sportnapot terveznek, az életkori sajátosságoknak megfelelő sportágakkal. Felmerült az ötlet, hogy jövőre is legyen egy közös főzőcskézős délután az Érdi Ifjúsági Önkormányzat fiataljaival, és nagy az igény arra is, hogy szalontánc-esteket rendezzenek a szépkorúaknak.

Az ülésen megtudhattuk azt is, kik lépnek fel az idei Idősek Karácsonyán: a december 14-ei gálán Balázs Klári, Korda György és Kovács Kati lép majd színpadra. A belépőként szolgáló meghívókat az idősklubokban, illetve a Szepes Gyula Művelődési Központban vehetik majd át a szépkorúak.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

 

 

 

 

 

Címkék