Aradszki: Tudatos energiafogyasztók kellenek

Az energiaszektor globális átalakulása nyomán fokozott figyelmet kell fordítani az energiaellátás zavarainak elkerülésére, melynek alapvető feltétele a szoros nemzetközi együttműködés – mondta a magyar delegáció vezetőjeként Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) Kormányzótanácsának november 7-8-án, Párizsban megrendezett miniszteri ülésén.

Hasonló tartalmaink:

Az energiaügyért felelős államtitkár az Ügynökség munkáját méltatva elmondta: az IEA iparági elemzései és előrejelzései segíthetik az országok megfelelő felkészültségét a regionális és globális szinten jelentkező piaci változásokra és szektorális kihívásokra. A gazdasági versenyképességet, a környezeti fenntarthatóságot és a fogyasztóbarát szolgáltatásokat előmozdító nemzeti stratégiák kialakítása során az energiaellátás-biztonság érdekében egyre inkább számolni kell a nemzeti és regionális sajátosságokkal. Aradszki András kulcsfontosságúnak nevezte az intenzív nemzetközi együttműködéseket az energiahálózatok hiányzó elemei és a forrásdiverzifikációt garantáló infrastruktúra-fejlesztések megvalósításához. A Nemzetközi Energia Ügynökség és társult országai közös munkájáról szólva a delegációvezető úgy értékelte, hogy annak kulcseleme a kollektív energiabiztonság erősítése.

Aradszki András emlékeztetett, hogy Magyarország Nemzeti Energiastratégiája alapvető energiapolitikai eszközként tekint az atomenergia és a megújuló energiaforrások alkalmazására, az energiahatékonyságra és energiatakarékosságra. A tiszta energia növekvő hasznosítása nem csupán nemzeti cél, hanem a globális éghajlatvédelemhez való magyar hozzájárulás eszköze is. Az enegiahatékonysággal összefüggésben az államtitkár kitért arra, hogy az Európai Unió fogyasztásának felét az alacsony károsanyag-kibocsátású hűtés-fűtés ágazat teszi ki, ugyanakkor az alszektorban felhasznált tüzelőanyagok 75 százalékát továbbra is fosszilis források adják. Hozzátette, hogy ezen a területen jelentős eredmények érhetők el a tudatos energiafogyasztás elterjedésével, az épületek felújításával és energetikai korszerűsítésükkel, a fogyasztók felkészültségének, tudatosságának fokozásával. Az előrehaladásban pedig kiváló lehetőséget jelent az Ügynökség új globális energiahatékonysági platformja, mely megfelelő tudásbázist nyújt a legjobb nemzetközi gyakorlatok megosztásához.

A Nemzetközi Energia Ügynökség Kormányzótanácsának kétévente megrendezett miniszteri szintű találkozóján a szervezet prioritásait és jövőbeli programjait tekintik át. Az esemény erősíti a kormányok és az energetikai iparág közötti globális párbeszédet is. A 2017-es ülés egyeztetésein a 29 tagország mellett a jövőre harmincadikként csatlakozó Mexikó, a csatlakozási eljárás alatt álló Chile, társult országként Kína, India, Indonézia, Marokkó, Szingapúr, Thaiföld és Brazília, partnerországként Dél-Afrika, továbbá 30 jelentős globális energetikai vállalat vezetői szinten képviseltette magát. Az első ülésnapon az energiapiaci változásokról, az energetikai beruházások ösztönzésének lehetséges módjairól, a digitalizáció energiarendszerekre gyakorolt hatásairól, lehetőségeiről és kihívásairól folytattak eszmecserét a résztvevők, míg a második napon plenáris ülések keretében vitatták meg a 21. századi energiabiztonság és a tiszta energiákra való átállás megvalósításának kérdéseit.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium)

 

Címkék