„A Magyar Állami Operaház aranykora” című sorozat második részében Clementis Tamás operaénekes, az opera nagykövete Déry Gabriella művészetéről tartott előadást november 7-én este a Zenei Könyvtárban.

Nem pontosan fogalmaz az újságíró, amikor előadást ír, mert Clementis Tamás, aki nemcsak a színpadon, de a hétköznapokban is annyira jó kapcsolatot ápolt az opera nagyságaival, hogy Melis Györgyöt és Ágai Karolát „pótszüleinek” is tekintette, sokkal inkább mesél. Száraz tények helyett anekdotázik, történeteket mesél el, hogy közel hozza a hallgatóságához ezeket a hatalmas operaénekeseket. Ül a diavetítő mellett a Csuka Zoltán Zenei Könyvtárban, a félhomályban, és mesél arról, hogyan lett Simándy József autószerelőből operaénekes, mesél arról, milyen volt Melist hallgatni élőben, mesél arról, hogy a Dallast minden pénteken együtt nézte Ágai Karola operaénekessel, és mesél Déry Gabrielláról is persze, az est főszereplőjéről, akihez valódi rokoni szál fűzte Déry férje, Jeszenszky Endre balettművész révén. Sokszor megszakítja elbeszélését, hogy lejátszhasson egy-egy hangfelvételt Déry Gabriella áriáiból, és visszavarázsolja hallgatóit az 1960-as évekbe, az Operaház nézőterére, hogy meghallgassák, ahogy Melis György énekel együtt Déry Gabriellával Puccini Turandot-jában, vagy utóbbi Violetta-áriáját a Traviatában.

Déry Gabriella, akit egy „előéneklésen”, válogatáson fedeztek fel az Operaház nagyjai annak idején, nem csak drámai szoprán volt, mondja Clementis Tamás. „A világon rajta kívül senki nem tudta megcsinálni, hogy párhuzamosan énekelje éveken át a Traviatában Violettát és a Turandot címszerepét.” Ez azért rendkívül nagy szó, mert, ahogy azt az operaénekes elmagyarázza, a Turandot -, ami az operairodalom egyik legnehezebb, „vívóerős hangot” igénylő szoprán-áriáját tartalmazza,- után általában az énekesek hangképzése átalakul, és már nem tudnak Violettát énekelni. Déry Gabriella erre huszonöt évig képes volt. „Leénekelte a csillárt a plafonról. Kilenc Verdi-főszerepet alakított, emblematikus szerepe volt például az Aida is, aminek Nílusparti áriájáról az olasz karmester, Gardelli azt mondta, egy kezén meg tudja számolni, hány ember képes úgy elénekelni azt, ahogy Déry Gabi tette.” Nem véletlenül vele énekelte a Toscát Domingo 1973-ban Magyarországon.

Pályája elején, 1957-ben meghallgatta őt egy olasz impresszárió, aki azonnal el akarta volna vinni Olaszországba. Három szerepet: a Lady Macbethet, a Giocondát és a Normát ígérte neki. Akkoriban ezt csak úgy tehette volna meg, ha leadja az útlevelét, és már nem is jön vissza. Ezt nem akarta. Itthon maradt. Ezt a három szerepet viszont itthon soha nem tudta eljátszani.
Még egy szerep hiányzott az életéből, a legfájóbb mind közül. Az anyai szerep. Hiába szeretett volna gyereket, hiába esett teherbe számtalanszor, mindannyiszor el is vetélt.
Amikor visszavonult, még mindig hatalmas hangja volt, csak a lába fájt már. Később, nyolcvanegy éves korában, banális dolog okozta a halálát: egy kivizsgálás után vérhígítót kapott, aztán amikor otthon beverte a fejét, hiába nem érzett semmit, és feküdt le aludni, koponyaűri bevérzése lett, és abból már nem ébredt fel.