Lengyelországban a mai napig hősként tisztelik őket. Sírjaik sosem maradnak virág vagy gyertya nélkül. Itthon alig akad, aki tud róluk és a győzelmükről bármit is. A diktatúra alatt kikerültek a történelemkönyvekből, tilos volt róluk még csak beszélni is. Most viszont itt az ideje, hogy megkapják a magyar történelemkönyvekben, de legfőképp a köztudatban méltó helyüket. A limanovai csatát megnyerő magyar huszárok.

Szerdán este vetítették a limanovai csata hős huszárainak emléket állító, „Halhatatlanok” című dokumentumfilmet az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület szervezésében a Csuka Zoltán Városi Könyvtárban. A dokumentumfilm után a közönség kérdéseire is válaszolt, és érdekes, szerteágazó történelmi, hadtörténeti előadást tartott dr. Csikány Tamás hadtörténész, professzor, a film szakértője.

A Halhatatlanok kevés pénzből, de nagy adag lelkesedésből, szakmai és történelmi felkészülésből, tiszteletből született, ami meglátszik a mozi minden egyes képkockáján: a fikciós elemektől, azaz a hagyományőrző huszárok játékától kezdve, a számítógépes trükkökkel, animációkkal ábrázolt lovasjeleneten át az archív felvételekig. A csata és annak előzményeinek történetét a szakértői hozzászólások mellett a harc két résztvevőjének, Ujhegyi Béla huszár fiának és Muhr Ottmár ezredes unokájának személyes visszaemlékezései adják.

Történt annak idején, az I. világháború első évében, hogy bár a Monarchia a szerbeket visszaszorította, de az orosz „gőzhenger” folyamatosan nyomult előre, megállíthatatlannak tűnt, és már majdnem áttört a Kárpátokon. Ez azzal fenyegetett, hogy ha átjutnak Krakkón, elérhetik Magyarország területét is. 1914. december 11. hajnalán, a 9. „Nádasdy” huszárezred Muhr Ottmár ezredes vezetésével a Monarchia védelmének egyik jelentős pontján, a galíciai Limanova egyik magaslatán akarta felváltani az ott harcolókat. Csakhogy már nem volt kiket, a legtöbb védő meghalt. Az ezredes tudta, hogy az oroszok – védelem hiányában – se perc alatt áttörhetnek itt, így hát döntött, és felkiáltott: „Huszárok utánam, huszárok előre! Gyertek, fiúk!”
„És az ezred élén rohanni kezdett a kétszeres túlerőben lévő oroszokra. Gyalogosan. Legényei lelkesen követték egy szál karabéllyal, miután kardjukat hátul hagyták a lovakkal, másuk meg nem volt. Szurony sem – mivel az nem tartozott akkor a huszárok fegyverei közé. Kilőtték karabélyukból az öt töltényt, majd bunkósként használva a fegyvert közelharcba kezdtek. Volt, aki botokkal, később puszta ököllel estek neki az ellenségnek”, meséli a film.
A csatateret másnap haditudósítóként szemrevételező Molnár Ferenc író – akit mélyen megráztak a látottak – ezt írta: „Az oroszokon alig láttam lőtt sebet.” „Fiam, ne tudd meg, mi volt ott. Elmegy a kedved az élettől…”, emlékszik vissza a túlélő Ujhegyi Béla szavaira fia is a filmben.

A csata jelentőségét dr. Csikány Tamás úgy foglalja össze, hogy „a limanovai győzelem szinte gyógyír volt a háború első hónapjainak vereségeire, óriási veszteségeire. Az emberek számára, a katonák számára rendkívül lehangoló volt az a sok sikertelenség. A népléleknek volt igen fontos, hogy immáron ezeken a dombokon a magyar huszárok, a soproniak és a fehérváriak olyan győzelmet arattak, ami tisztán magyar győzelem volt. Olyan, amiben nem az osztrák katonák vettek részt, hanem mi, magyarok.”

A film egy huszárfőhadnagy emlékiratainak utolsó gondolatával zárul és indokolja meg  a címválasztást: „Az idők végtelenségén keresztül hirdetni fogja egyszerű kis sírotok a magyar önfeláldozást. Emberfeletti hősök vagytok ti, kik a limanovai ütközetben halálotokkal váltatok halhatatlanokká.”