Ahol élmény a természettudomány

A természettudományos tantárgyak – biológiai, kémia és fizika – élményszerű oktatásáról tartottak bemutató foglalkozásokat szerdán a Vörösmarty gimnáziumban, általános és középiskolai szaktanároknak. Az előadásokkal, műhelyfoglalkozással egybekötött bemutatókat az Őszi Pedagógiai Napok keretében rendezte a VMG, amely idén nyerte el az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet.

Hasonló tartalmaink:

Pest megyében négy középiskola működik az Oktatási Hivatal bázisintézményeként – egyikük a VMG. Bázisintézmény olyan iskola lehet, amely megyei, járási, esetleg országos szinten magas presztízsű hagyományokkal, valamint egyedi, példaértékű, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szakmai módszertani, szervezeti kultúrával és innovációval rendelkezik, és ezt képes átadni és publikálni is. A VMG az Őszi Pedagógiai Napok keretében adta át jó gyakorlatait az élményszerű természettudományos oktatást illetően.

A mintegy harminc vendég pedagógus – akik az ország több pontjáról érkeztek – előadások, bemutatóórák és műhelyfoglalkozás keretében ismerkedhetett meg a gimnáziummal, és az itt folyó természettudományos oktató munkával.

Nagyné Solti Gabriella tanárnő, a bázisintézményi program koordinátora tudósítónknak elmondta: az élményszerű, kísérletezésen, és a diákok bevonásán alapuló oktatást kívánták bemutatni a délelőtt folyamán.
– Nem minden iskola rendelkezik olyan jól felszerelt laboratóriummal, mint mi. A szakmai megbeszélésen azzal kapcsolatban is kaptak ötleteket a pedagógusok, hogy lehet hazavinni és otthon is megvalósítani – egyszerűbb körülmények között – a bemutatón látottakat – tette hozzá Nagyné Solti Gabriella.

Mint Szilasné Mészáros Judit iskolaigazgató elmondta, ez volt az első bázisiskolai programjuk, amelyen a természettudományokra helyezték a hangsúlyt – a későbbiekben a humán terület, illetve az intézményfejlesztés is a figyelem fókuszába kerül majd.

Címkék