Elkezdődött az idei SKUP

A Suli Kézilabda Utánpótlás Program (SKUP) keretein belül az idei tanévben is megrendezésre került a SKUP véndiák torna, idén három fordulóban mérhetik össze tudásukat. Csütörtökön az első fordulóban a csoportmérkőzésekre került sor.

Hasonló tartalmaink:

A 2015-ben első alkalommal nagy sikerrel megrendezett torna után idén már harmadik alkalommal is azok a véndiákok mérkőztek meg az ÉRD Arénában, akik a SKUP-ban eltöltött három év alatt beleszerettek a kézilabdába és folytatták a sporttal való ismerkedést. A véndiákok heti egy délutáni edzés keretében tovább fejlesztik tudásukat, melynek alapjait a programban sajátítottak el. Az iskolák közül ezúttal nyolc képviseltette magát az eseményen. Két pályán több mint 250 ifjú kézilabdás mérte össze erejét. A 4-5-6. osztályos gyerekek számára megrendezett háromfordulós bajnokság első fordulóját rendezték csütörtökön, a másik két fordulóra jövő tavasszal kerül sor.

A tizennégy lány és tizenegy fiú csapat összesen harminchárom mérkőzést játszott az ÉRD Arénában kialakított két pályán, ahol látványos gólokban és szép összjátékokban sem volt hiány. Az első fordulóban a lányok négy, míg a fiúk három csoportban mérkőztek meg. A következő tavaszi fordulóban már a középdöntő mérkőzéseire kerül sor, ezt követi a harmadik, záró forduló, ahol már az érmekért folyik a verseny. Ebben a korosztályban már a nagypályás kézilabdához közelítve több szabályt alkalmaznak, illetve már teljes létszámú csapat van fent a pályán. A húsz perces mérkőzéseken az érdi ifjúsági csapat játékosai voltak a játékvezetők, akiknek saját tapasztalataikon kívül nagy segítséget jelentettek a Rózsaszín síp akcióban tanultak, így profi segítségei lehettek a SKUP véndiák tornának.

Eredmények
Lányok
A-csoport
1. Batthyány 2 6 pont, 2. Sóskút 1 4 p, 3. Érdliget 1 2 p, 4. Biatorbágy 2 0 p
B-csoport
1. Kőrösi 2 6 p, 2. Százhalombatta 1 4 p, 3. Batthyány 3 2 p, 4. Sóskút 2 0 p
C-csoport
1. Anna VK 4 p, 2. Batthyány 1 2 p, 3. Sóskút 3 0 p
D-csoport
1. Biatorbágy 1 4 p, 2. Pusztazámor 2 p, 3. Kőrösi 1 0 p

Fiúk
A-csoport
1. Kőrösi VK 6 p, 2. Százhalombatta 1 4 p, 3. Biatorbágy 1 2 p, 4. Sóskút 1 0 p
B-csoport
1. Teleki 6 p, 2. Érdliget 2 p, 3. Biatorbágy 2 1 p, 4. Pusztazámor 1 p
C-csoport
1. Anna VK csapat 4 p, 2. Százhalombatta 2 2 p, 3. Sóskút 2 0 p

Címkék