Érdi halászlé szívvel-lélekkel

Négyszáz adag halászlé főtt a hatalmas kondérokban a Szepes Gyula Művelődési Központ előtt csütörtök délelőtt, a horgászegyesület jóvoltából. Az előkészületeket karácsonyi dalok tették még élvezetesebbé, és a halászlére, jó társaságra, beszélgetésre éhes érdi lakosok már jóval déli egy óra előtt megjelentek a téren.

Hasonló tartalmaink:

Hogy mi kell a jó érdi halászléhez? A százhatvan kiló – azaz hatszáz szelet – pontyon, fűszereken, vízen kívül a szívüket-lelküket tették bele azok a horgászok, akik idén is megvendégelték a városiakat egy-egy jó tányér halászlével.

Muskovics András, az Érd és Környéke Horgászegyesület gazdasági vezetője az ÉrdMostnak elmondta: tizenötödik alkalommal rendezték meg karácsonyi halászlékóstolójukat. Először egy 25 literes edényben főzték, majd egy üsttel folytatták, és most már a kettő is kevés.

– Rendezvényünk közös összefogás eredménye: az érdi borászok forralt bort és teát kínáltak, a Pataki cukrászdától kaptuk a süteményt, bejglit, a Soós pékségtől pedig a kenyeret – tette hozzá a gazdasági vezető, megjegyezve: a halat az önkormányzat biztosította, a zenéről pedig Szigeti Eszter és Varga Zoltán,  valamint a Tranzit zenekar gondoskodott.

– Százötven liter forralt borral, és ötven liter teával készültünk. Kétfajta bor – a vörös a domináns – és a szokásos fűszerek kerültek az üstökbe, no meg sok szeretet és jókívánságok – mondta mosolyogva kérdésünkre Hudák Ágnes aki a Pincetulajdonosok Egyesületének több tagjával gondoskodott a finom innivalókról.

Vendégekben idén sem volt hiány: fél egykor már kígyózott a sor a művelődési központ előtt – az emberek türelmesen vártak a csikorgó hidegben.

– Itt igazi halászlét főznek – mondta egy idős hölgy, aki a barátnőivel érkezett. Számukra ez társasági esemény, nem csupán egy ebéd: szeretik a zenét, a beszélgetést. Egyikül elárulta azt is: ő eddig még sosem kóstolta a halászlét, csak a rendezvény vonzotta. Most azonban ő is evett egy tányérral a hamisítatlan érdi halászléből.

 Fotók: Boros Sándor

Címkék