Többet kereshetnek az állami vállalatok dolgozói

Januártól átlagosan 12 százalékkal nő a vasutasok, a postai alkalmazottak, a regionális közlekedési társaságoknál és a vízműveknél dolgozók bére – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.

Hasonló tartalmaink:

A kormány idén három évre szóló bérfejlesztésről döntött az NFM közvetlen vagy közvetett tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyes többségi állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. Ennek eredményeként 2017 és 2019 között átlagosan 30 százalékos béremelést hajtanak végre e vállalatoknál, ami több mint 140 ezer munkavállalót érint. A 2018-as emelés mértéke átlagosan 12 százalék, amihez a kormány 45,6 milliárd forintot biztosít.
A legnagyobb összegű támogatást 2018-ban is olyan állami társaságok kapják, amelyek munkavállalói létszáma jelentős, valamint, ahogy a közlemény fogalmaz, a magyar emberek mindennapi életében fontos szolgáltatásokat végeznek. Ilyen egyebek mellett a MÁV-csoport (14,2 milliárd forint) és a Magyar Posta Zrt. (11,4 milliárd forint), de idetartoznak a regionális közlekedési központok (8,4 milliárd forint) és a víziközmű-társaságok (4,6 milliárd forint) is.
A munkavállalói oldal a bérmegállapodásban vállalta, hogy a következő három évben nem lép fel bér jellegű igénnyel a munkáltatói oldallal szemben – olvasható a közleményben.

(MTI)

Címkék