Visszatekintés decemberre

Már csak néhány nap és itt az év vége. Érden az elmúlt 12 hónapban számtalan esemény, fejlesztés, rendezvény volt. December 31-ig mindennap bemutatunk egy hónapot, vagyis visszatekintünk 2017-re.  Ma december híreit összegezzük.

Hasonló tartalmaink:

Az Európai Hulladékcsökkentési Héthez csatlakozva az Érdi Fidelitas gondolatébresztő fórumra hívta az érdeklődőket a Parkvárosi Közösségi Házba, ahol a meghívott előadók szemléltették, hogy miért jobb és környezetkímélőbb a csapvíz fogyasztás a palackozott társaival szemben.

Az eseményen elhangzott az utóbbi évtizedekben az egyik legdinamikusabban terjedő élelmiszerré vált az ásványvíz, amelyből harmincszor annyit fogyasztunk, mint a kilencvenes évek elején. De miért válasszuk palackozott vizet, ha a csapból is tiszta folyik? Általánosan jó minőségű a hazai csapvíz is. Magyarországon a vezetékes ivóvizek körülbelül fele, és a természetes források jelentős része ásványvíznek minősül, tehát az összes oldott ásványi anyag tartalma meghaladja az 500 mg-ot literenként. Fontos azonban tudni azt is, hogy nem minden palackozott ivóvíz feltétlenül ásványvíz is egyben, a forrásvízként feltüntetettek kisebb ásványi anyag tartalmú ivóvizek csupán, de némelyik palackban szintén alacsonyabb oldott anyag koncentrációjú karsztvíz található. A csapvízben lévő mikroorganizmusok kiirtásához klórt használnak, amely ugyan teljesen nem illan el kitöltéskor, de maradványanyagainak mennyiségét kormányrendelettel szabályozták. Bizonyos szempontból még az európai szabályozásnál is szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie a hazai ivóvíznek, amely így kis valószínűséggel okozhat megbetegedést.

Az esemény fővédnöke volt Aradszki András, Érd és a térség országgyűlési képviselője, aki többek között utal arra, hogy már a Bibliában is Isten életadó italaként jelenik meg a víz, ami mindennek az alfája és omegája. A politikus beszélt arról is, hogy a víz, mint erőforrás az egyik legjelentősebb elem, hiszen ha például Érdre gondolunk, a legfontosabb beruházások mind kapcsolódtak a vízhez, hiszen a Modern Városok Programban többek között megoldották a felszíni víz elvezetés egy részét, záportározót alakítottak ki a Papi-földeken és újrafúrták az óvárosi Szent Mihály kutat is.

***

Tavasszal átadják a Fácán közi óvodát, amelyet az önkormányzat a régi óvoda mellé épített a Pintyőke utca sarkán, de a parkvárosi óvoda is nagyon jól áll, már a szigetelést rakják a szakemberek tájékoztatott Dr. Bács István alpolgármester szerdai sajtótájékoztatóján. A városvezető arról is beszámolt, hogy jövőre három új játszóteret is átadnak Érden. 

A Kincses Óvoda Fácán tagóvodájának új épületben 5 db 60m2-es csoportszoba kerül kialakításra. A csoportokat önálló egységként kezelik, valamennyi egy csoportszobából, mosdóból és öltözőből áll majd. Az egyes csoportok az öltözőn keresztül saját kertkapcsolattal rendelkeznek majd, és az épületrészek által közrefogott védett teraszokra nyílnak. Kialakításra kerül továbbá egy olyan összenyitható, többfunkciós tér, mely módot ad közösségi rendezvények megtartására. Az óvoda valamennyi funkciója akadálymentesen elérhetővé válik. – A Fácán óvoda készültségi szintje 90 százalékos, terveink szerint áprilisban adjuk át. Januárban a teljes új bútorzat beszerzésre kerül, valamint még a vállalkozónak ki kell építenie az udvar közvilágítását – mondta az alpolgármester.

btyDr. Bács István alpolgármester arról is tájékoztatást adott, hogy már szigetelik  a Búvár és a Burkoló utca között épülő óvodát, aminek Erdőszéle Óvoda lesz a neve. Az alpolgármester kihangsúlyozta, hogy az intézmény most; a legkorszerűbb feltételek szerint négy csoportnak épül, de a későbbiekben a demográfiai változások miatt bármikor bővíthető lesz, újabb négy csoportnak.

Hamarosan felújítják a a Kisfenyves Óvodát, ahol energetikai korszerűsítések, nyílászáró csere, hőszigetelés és tetőcsere valósul meg, de a Tündérkert és a Tállya utcai óvoda is kap 40-40 millió forint fejlesztési támogatást, amit energetikai korszerűsítésre fordítanak – zárta szavait Bács István.

- Érd családbarát város, kezdve a kört a babaprogrammal és bezárva az ifjúsági önkormányzattal. Arra törekszünk, hogy az itt élő fiatalok és gyermekeik megtalálják számításaikat az otthonukban – húzta alá az alpolgármester.

***

Új játszóteret adtak át csütörtök délelőtt Érden a Töhötöm utcában. A gyönyörűen parkosított közel 700 négyzetméteres körbekerített játszótéren a kisebb és nagyobb korosztály számára az EU szabványnak megfelelő játszóeszközök és ütést csillapító gumiburkolat biztosítja az önfeledt kikapcsolódást. A gazdag növényzet fenntartására automata öntözőrendszer készült, az esti megvilágítást kandeláberek biztosítják majd. A játszóteret határoló utcák mentén új aszfalt járdaburkolat készült de egy nagyobb parkoló is a családok rendelkezésre áll.

bty

Gyerekzsivaj és örömujjongás hangjai hallatszottak december 7-én délelőtt a Töhötöm utcából, amikor a hivatalos átadó ünnepségen birtokba vették az új játszóteret a Pumukli Német Nemzetiségi Óvoda legkisebbjei. Az óvodások azonnal kipróbálták a csúszdát, a rugós játékokat és a fészek hintát, de a legnépszerűbb a 4,5 méter magas kötélpiramis volt, ami úgy lett kialakítva, hogy a gyerekek ne tudjanak róla lehuppanni.

bdrT. Mészáros András polgármester az átadó alkalmából elmondta, hogy a játszótér két korábbi lakóingatlanon került kialakításra amelyek a Töhötöm utca – Riminyáki utca – Diósdi út körforgalmi csomópont távlati átépítésének indokán már önkormányzati tulajdonban voltak. – A városra jellemző, hogy egyre fiatalabb, ezért óvodákra, iskolákra, játszóterekre van szükség. Azt a célt tűztük ki, hogy 2020-ra minden érdi gyermek helyben tudjon középiskolába járni. A Modern Városok Programban két új óvodát, két új általános és két új középiskolát építünk – mondta a polgármester. A városvezető elmondta még, hogy hamarosan három új játszótér épül a városban, köztük egy mozgáskorlátozott gyermekeket is befogadó épül a közeljövőben Érden. Ez utóbbit Fenyves-Parkvárosban, a Betonozó és Festő utca sarkán, alakítják ki, rámpákkal.  A közeli Bádogos utcában a már meglévő játszóteret újítják fel, mellette új kosárlabdapályát építenek.  Tisztviselőtelepen is új játszótér épül: a Képviselő utcában a kisebb és nagyobb gyerekeknek egyaránt kikapcsolódást nyújtó parkot létesítenek. A játszóeszközök mellett pihenőpadokat, sakkasztalokat, ivókutat és kerékpártárolót is kialakítanak majd.

btyDr. Bács István a 4-es számú választókerület képviselője örömét fejezte ki az új játszótér megnyitása kapcsán, hiszen eddig nem volt a választókerületben hasonló. Elmondta, hogy a városvezetés célul tűzte ki, hogy Érd különböző területein újabb közösségi zöldfelületek jöjjenek létre. – Bízom benne, hogy hamar népszerű lesz a játszótér, ami nagyon könnyen megközelíthető és ráadásul közel van a Pumukli Óvodához is .

A Töhötöm utcai park nagyon szép lett, nyáron hűst és árnyékot adnak majd a nagy fák, amelyek a telken vannak. A gyerekek számára szórakozást nyújt a jövőben egy nagy homokozó, három rugós hinta, egy láncos egyensúlyozó, egy mászótorony csúszdával, két hinta, egy fészekhinta és a 4,5 méter magas kötélpiramis. A felnőtteknek több pad lett kialakítva arra a célra, hogy kényelmesen figyelhessék gyermeküket játék közben.

***

Iskolafejlesztésekről, a Modern Városok Programjáról, a folyamatban lévő beruházások megvalósításáról is beszélt Aradszki András országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján, röviden értékelve a végéhez közeledő 2017-es esztendőt.

A kormány fejleszti az iskolákat: 650 intézmény között 14 ezer számítógépet osztanak szét. Az érdi iskolák több mint 200 millió forint értékben kapnak számítástechnikai eszközöket. Ezzel a programmal az informatikai ismeretek mélyebb elsajátítását segítjük elő, ami nagyon fontos a jövő generációja számára – hangsúlyozta Aradszki András  csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az országgyűlési képviselő hozzátette: az oktatási rendszer átalakítása mára kezdi meghozni gyümölcsét.

A Modern Városok Programjával kapcsolatban Aradszki András elmondta: az Érdet érintő fejlesztések elindultak, egy-két olyan pont van csupán, ahol még kormánydöntés szükséges a megvalósításhoz. Törökbálinton elkezdődött a napelempark előkészítése, és az MVM elkötelezett a program mellett. A település várhatóan a városközpont kialakításához is támogatásban részesül majd.

– Tárnok új óvoda létesítésére nyújtott be pályázatot. A megállapodás aláírás közeli állapotban van. A megyei keretre is pályáznak; jövő év első negyedévében születik ebben döntés – tette hozzá Aradszki András.

– Így év vége felé elmondhatom: teljesítettük, amit a választókerület fejlesztése érdekében 2010-ben vállaltunk. Persze vannak még feladatok, de azt tudom ígérni a választópolgároknak, hogy megvalósítjuk a folyamatban lévő beruházásokat, és remélhetőleg érzékelni lehet majd ebben a választókerületben, hogy tettünk valamit a települések polgárai érdekében – hangsúlyozta Aradszki András.

Országos ügyekre térve a képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a kerekesszékkel közlekedők december 11-ig még pályázhatnak személygépkocsi-vásárlásra. A kormány e célra újabb ötvenmillió forint keretösszeget biztosít. A vásárolt gépkocsi vételárának 50 százalékát, de legfeljebb 4 millió forint támogatást kaphatnak a nyertes pályázók – emelte ki Aradszki András, hangsúlyozva: a keretösszeg jövőre megduplázódik majd.

Aradszki András kitért arra is, hogy a december 1-jén lezárult nemzeti konzultáció során 2,33 millió ember küldte vissza a konzultációs ívet.

- Ez a nagyon fontos demokratikus intézmény hitelesebb, mint az, amikor egyesek a különböző álcivil szervezetek mögé bújva, külföldi finanszírozók érdekeit szolgálva mondanak ex katedra véleményeket arról, hogy a magyar társadalom mit gondol – jegyezte meg a kereszténydemokrata politikus, hozzátéve: bár még nem születtek meg az eredmények, a tavalyi kvótanépszavazás végeredménye és a közhangulat azt mutatja, hogy a magyar választópolgárok többsége nem támogatja a Soros-terv megvalósítását.

– Az ellenzék támadta a nemzeti konzultációt; ennek oka, hogy az LMP, a DK, az MSZP – és ma már a Jobbik is – bevándorlás-párti, hiszen nem szavazták meg az illegális bevándorlást akadályozó jogi és fizikai korlátozásokat, és EP-képviselőik rendre kiállnak a korlátozás nélküli betelepítési kvóta mellett – tette hozzá Aradszki András.

A kereszténydemokrata politikus beszélt arról is, hogy indul a nyugdíjasok számára a tízezer forint értékű Erzsébet-utalványok kézbesítése, és november 30-ig átutalták a nyugdíjprémiumot, összesen 2,7 millió időskorúnak, 30 milliárd forint értékben.

– Ezt gazdasági eredményeink tették lehetővé: a KSH legutóbbi adatai szerint 3,9 százalékos GDP-növekedésre számíthatunk – hangsúlyozta az államtitkár, aki elmondta azt is: soha annyian nem dolgoztak Magyarországon, mint most: belátható időn belül 75 százalékos lehet a 20 és 64 év közöttiek foglalkoztatása, ami európai szinten is nagyon jó eredmény.

– Mikor átvettük a kormányzást 2010-ben, 12 százalékos volt a munkanélküliség, most 4 százalék. Ez azt jelenti, hogy több mint hétszázezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma – tette hozzá Aradszki András, megjegyezve: az ipar és az építőipar is nagyon jó évet zárt.

– Mind a gazdaság, mind a közélet, mind a biztonság szempontjából jó a helyzet ma, 2017 végén Magyarországon, és nálunk kell a legkevésbé félni terrorcselekményektől a karácsonyi ünnepek alatt, szemben más európai országokkal – zárta szavait Érd és térsége országgyűlési képviselője.

***

Január 15-ig pályázhatnak az érdi diákok a tavaly márciusban alapított Kovács István Alapítvány ösztöndíjára. A szervezet a kiemelkedő eredményt elérő fiatalok oktatását és sportolási tevékenységét kívánja támogatni anyagilag, szociális alapon,  illetve úgy, hogy a részvételhez szükséges önrészt, illetve az ehhez szükséges tárgyi feltételeket biztosítja táboroztatás esetén.
Még egy hónapig lehet beküldeni támogatási kérelmeket a Kovács István Alapítványhoz, amely azzal a céllal jött létre, hogy támogassa az Érd Megyei Jogú Város általános és középiskoláiban tanuló, kiemelkedő tanulmányi-, sport,- művészeti és közösségi munkát végző diákokat és hozzájáruljon a kajak-kenu sport ifjú tehetséggondozásához.

Kovács István 1957. óta volt érdi lakos, energikus, határozott jellemmel, magas munkabírással, kitartással rendelkező személyiség volt, vezető típus, magas felelősségvállalással és kiemelkedő tudásvággyal. Erősen közösségi ember volt, aki civilként sokat tett a település közéletének minőségi javításáért. Emlékének adózva, szellemi örökségének folytatása és a pozitív jövő érdekében a család egy fiatalok oktatását elősegítő alapítvány létrehozásáról döntött. Az alapítók saját életükben is a folyamatos fejlődés, az élethosszon át tartó tanulás hívei, éppen ezért olyan célt tűztek ki maguk elé.

A kuratórium döntése alapján, egy fő maximum 120.000 Ft támogatásért pályázhat a 2017/2018-as tanévre. A pályázónak be kell töltenie a 13. életévet és Érd valamelyik középiskolájába kell járnia. A kuratórium azon diákok pályázati anyagát fogadja be első értékelésre, akik kiemelkedő sport-, tanulmányi-, művészeti és közösségi munkát végeznek, és ezt az oktatási intézményük alátámasztja, igazolja írásban.

Az elbírálás tekintetében előnyt jelent a kiemelkedő közösségi munka. Szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.

A kuratórium elnöke és tagjai minden év február 12-én, ünnepélyes keretek között adják át a támogatásokat, melyre meghívást kapnak a támogatott gyermekek és szüleik, illetve annak az intézménynek a képviselője, ahol a gyermek tanul.

***

Felújítják a vízelvezető árkokat a Riminyáki út alsó részén. Dr. Bács István alpolgármester tájékoztatása szerint az érintett szakasz nagyon rossz állapotban volt amiatt, hogy a Gellért utcai patakból minden víz arra folyt, és a Béla utcából kizúduló csapadékvizet és a Postástelep egy részéről érkező esővizet is ezek az árkok fogták fel.

Már egy hete folynak a felszíni vízelvezetési munkák a Riminyáki úton. Múlt hétfőn kezdték el a beruházást a város egyik legforgalmasabb útvonalának alsó részén. Bács István alpolgármester tájékoztatóján türelmet kért a lakóktól és a közlekedőktől is; a fejlesztést félpályás útlezárás mellett végzik.

Kiemelte, hogy nagyon rossz állapotban volt a korábban kiépített vízelvezető árok, és nagy esőzésekkor sokszor öntött el a víz ingatlanokat a környéken. Az idén már nem kezdenek hozzá a buszmegálló átépítéséhez a Baján és a Riminyáki út sarkán, majd várhatóan csak tavasszal – közölte az alpolgármester, hangsúlyozva, hogy a Riminyáki út alsó része nagyon problémás gócpont volt az elmúlt években.

Az alpolgármester kifejtette, hogy több éve az egész városra kiterjedő tervet készítettek a szakértők a felszíni vízelvezetéshez kapcsolódóan. Három területre osztották a várost: Érd keleti, nyugati és középső részét külön kezelik. Erre a beruházásra a Modern Városok programban 7,2 milliárd forintot irányoztak elő. Eddig több mint 6 milliárd érkezett meg a város számlájára. Ennek a fejlesztésnek része a Papi földeken, a Fürdő és a Csaba utcában, valamint a Tárnoki úton folyó munkák.

***

6,2 milliárd forint értékben szállít informatikai eszközöket a Közép-magyarországi régió 650 köznevelési intézményébe a Klebelsberg Központ. Az érdi iskolák több mint 120 millió forintért kapnak számítógépeket, monitorokat, laptopokat és projektorokat. Az eszközök kiszállítása december 8-án megkezdődött, és 15-éig be is fejeződik – hangzott el az Érdi Tankerületi Központ pénteki sajtótájékoztatóján.

 A megjelenteket dr. Aradszki András országgyűlési képviselő köszöntötte, hangsúlyozva: nagy öröm, hogy a magyar oktatás elindul egy olyan irányba, amely azt a célt szolgálja, hogy a felcseperedő gyerekek jobb készségekkel, korszerűbb tudással, de a magyar hagyományokat megtartva kerüljenek ki az iskolából.

– A világ gazdasági, kulturális és technológiai értelemben is változik. A jövő azoké a gyerekeké, akik a változó világban szükséges képességeket megszerzik. Ehhez azonban eszközök kellenek – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus, megjegyezve: a Közép-magyarországi régió nem kapott uniós támogatást az informatikai fejlesztéshez, ezért a 6,2 milliárdos beruházás költségvetési forrásokból valósult meg.

– Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert a magyar közbeszédben az egészségügy és az oktatás állapota körül örök vita van. 2010 óta Magyarország valószínűleg az egyetlen olyan uniós ország, amelyben az oktatásra és az egészségügyre fordított összegek a GDP-vel arányosan növekednek, míg a legtöbb országban stagnálnak, sőt, csökkentek. A kormány felelősséget érez az oktatás és az egészségügy helyzete iránt, és ez megmutatkozik a fejlesztésekben és az e területekre fordított összegek növelésében – hangsúlyozta Aradszki András.
T. Mészáros András polgármester a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy bár már nem az önkormányzat tartja fenn az iskolákat, de a városvezetés kiemelten fontosnak tartja az oktatásügyet.

– Ezért fejlesztjük az infrastruktúrát, általános- és középiskolákat, valamint óvodákat építünk rövidesen – tette hozzá T. Mészáros András.

Sárközi Márta tankerületi igazgató a sajtótájékoztatón elmondta: az Érdi Tankerületi Központ 49 köznevelési intézménye több mint félmilliárd forint értékben gazdagodik informatikai eszközökkel.

– Arra törekedtünk, hogy valamennyi intézményben létszámarányosan kapják meg ezeket az eszközöket a gyerekek, és az informatika- és idegennyelv-oktatás, valamint a kommunikációs csatornák bővülhessenek, és az e-napló biztonságosan használható legyen. A laptopokat ezért elsősorban a pedagógusok használhatják majd, míg a projektorok és személyi számítógépek valamennyi tantárgy oktatását elősegítik – mondta Sárközi Márta, hangsúlyozva: a fejlesztés abban segíti a pedagógusokat, hogy megújulást tudjanak hozni a módszertanban.

Az érdi iskolákhoz 271 PC-t és ugyanennyi monitort, 128 laptopot és 132 projektort szállítanak ki december 15-ig. A rendezvényt a Vörösmarty gimnáziumban tartották, ahová már megérkeztek az új eszközök december 8-án, és hamarosan munkába is állítják őket, a tanárok és diákok örömére.

***

Közel ötszáz ajándékcsomag gyűlt össze tíz nap alatt a városi szeretetcsomag akcióban. A cipős dobozok kiosztását megkezdték: a gyermek- és családotthonokba már eljutottak az ajándékok, míg a családokhoz december 21-én szállítják ki az érdi szervezetek, egyesületek, magánszemélyek, iskolák szívből jövő adományait.

Az ajándékcsomagok mellett gyümölcs, könyvek, pipereholmi érkezett a városi akció keretében, amelyet Pulai Edina (Jobbik) kezdeményezett, és a közgyűlés, a városvezetés, valamint a helyi intézmények (köztük az ÉRD Aréna, a Városfejlesztési Kft., az Érd Médiacentrum, az ÉRD női kézilabdacsapata és több iskola) és magánszemélyek támogattak. A gyűjtés december 9-től 16-áig tartott.

IMG_20171216_121724

A széles körű összefogás eredményeképp mintegy ötszáz gyermek karácsonya lesz boldogabb – és nemcsak a kicsiké, hanem szüleiké, sőt, nagyszüleiké is. A Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai ugyanis nemcsak a a családokhoz szállítják ki a csomagokat: jut belőlük az intézményeknek is. A család- és gyermekotthonokba már elvitték a csomagokat, és jutott belőlük a hajléktalanszállón élő apukáknak, valamint a rossz anyagi helyzetben élő, illetve az idősotthonban lakó nagyszülőknek is, akik így meg tudják ajándékozni gyermekeiket, unokáikat – tudtuk meg  Bereiné Petrik Mária intézményvezetőtől.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– Az ajándékcsomagokkal az advent négy üzenetét tudtuk eljuttatni mindenkinek: a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt – fogalmazott a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője, aki köszönetet mondott mindazoknak, akik ebben a karácsonyi akcióban részt vettek.

***

A meghirdetett délután két órai kezdés után pár perccel mind a kétszáz ajándékkal teli cipős doboz gazdára talált az Érdi Vöröskereszt karácsonyi jótékonysági akciójában. Főleg többgyermekes családok éltek a lehetőséggel.

Az Érdi Vöröskeresztnél már hagyomány, hogy a karácsony előtti napokban megajándékozzák a gyermekeket. Mint Janzsó Mónika területi munkatárstól megtudtuk, idén a magánszemélyektől kapott használt, de jó minőségű játékok mellett cégek felajánlásait is szétosztották.

– Huszonhét család ünnepét tettük boldogabbá. Főleg olyan édesanyák jöttek, akiknek több – akár hat-hét – gyermekük van – mondta Janzsó Mónika.

A Vöröskereszt idén még egy akciót tart: szilveszterkor babgulyással várnak mindenkit az Alsó utcai Összefogás Székház előtt.

***

Hivatalosan sajttájékoztatón jelentette be T. Mészáros András polgármester, hogy végleg lezárták a csatornafejlesztési programot Érden, Tárnokon és Diósdon. Az eseményen a három település vezetői értékelték a projektet és megállapodtak abban, hogy a beruházás összehozta a szomszéd településeket és olyan szennyvíz-tisztítási rendszert hoztak létre, amely a növekvő lakosságszámmal együtt évtizedekre biztosítani tudja a kommunális infrastruktúrát.

Simó Károly kezdetben projekt felelősként, később alpolgármesterként vett részt a tíz évig tartó folyamatban. Az alpolgármester szerint jó döntést hoztak 2007-ben, hisz az idő igazolta, hogy a három település életminősége javult.

Mindhárom település átadta a létrehozott vagyont az önkormányzatoknak, ezzel lezárult a projekt. – Ez bruttó 40 milliárd, nettó 34 milliárd forintos vagyont jelent. Ahhoz, hogy egy ekkora beruházás ilyen komplexen megvalósuljon, ahhoz egy összefogás kellett. Partnerként álltak egymáshoz a települések és mindig konszenzusban voltak egymással – hangsúlyozta.

Az alpolgármester aláhúzta azt is, hogy 500 kilométer hosszúságban fektettek csatornát, bővítették a szennyvíztisztító kapacitását, utakat építettek (Érden közel 50 km) és rengeteg házi átemelő kiépítésére is sor került.

Az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Program műszaki tartalma és a hozzárendelt költségek

 

 Érd

 Diósd

 Tárnok

 Összesen

1. Szennyvíztisztító telep és kapcsolódó beruházások

3 702 863 989

507 826 668

535 353 880

4 746 044 537

2. Szennyvízcsatorna hálózat építés, úthelyreállítás és szervízút építés

20 174 235 206

3 053 296 897

2 167 301 453

25 394 833 556

3. Köztéri átemelők építése és szaghatás elleni védelem

1 370 131 199

199 513 124

125 860 839

1 695 505 162

4.Pénzügyi költségek (kötvény kamatok, finanszírozási költségek 2008-2017)

467 898 406

6 578 677

5 871 877

480 348 960

5. Projekt megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások

1 412 219 069

203 904 222

181 283 108

1 797 406 399

MINDÖSSZESEN (1-5):

27 127 347 870

3 971 119 588

3 015 671 156

34 114 138 613

 A teljes elszámolás az alábbi linkre kattintva érhető el!

Penzugyibeszamoloaprogrammegvalositasrol_2_0

Bogó László, Diósd polgármestere megerősítette az érdi vezetők szavait és elmondta, hogy Diósdon 40,5 kilométer csatorna készült el, közel 2600 bekötéssel és a domborzati viszonyok miatt majdnem 100 átemelőt kellett építeni. – Diósdon 99,9 százalékos a csatornázottság, ami nagyon komoly előrelépést jelent nekünk környezetvédelmi szempontból. Köszönjük az együttműködést! – mondta.

Szolnoki Gábor, Tárnok polgármestere arról tájékoztatott, hogy a település már 20 éve küzdött a csatornáért és nagyon hálásak a társulásnak, hogy végigvitték a projektet és Tárnokon is megvalósult a teljes csatornázottság. – A csatornázás eredménye, hogy élhetőbb lett a környezet, értékesebbek az ingatlanok, jobb lett a környék – összegzett Szolnoki Gábor.

***

Alig egy nap, és vége 2017-nek. Érd mozgalmas évet zárt, hiszen számtalan projekt zajlott a városban ebben az esztendőben: óvodafelújítások és -építés, aszfaltozás, vízelvezetés, záportározó kialakítása, és ne feledkezzünk el a kimagasló sporteredményekről sem. Az Érd Televíziónak T. Mészáros András polgármester értékelte az évet.

Címkék