Visszatekintés októberre

Már csak néhány nap és itt az év vége. Érden az elmúlt 12 hónapban számtalan esemény, fejlesztés, rendezvény volt. December 31-ig mindennap bemutatunk egy hónapot, vagyis visszatekintünk 2017-re.  Ma október híreit összegezzük.

Hasonló tartalmaink:

Fodor Enikő, a Vörösmarty Mihály Gimnázium 11. osztályos tanulója nyerte az Ifjúsági Önkormányzati választást szeptember 29-én. A most leköszönő testületben alpolgármesteri tisztséget betöltött lány 931 szavazatot kapott. A választásra jogosult diákok 90 százaléka adta le voksát a harmadik Ifjúsági Önkormányzati választáson. 

A választás szeptember 29-én reggel 8 órakor kezdődött az érdi középiskolákban. A névjegyzéken összesen 1386 diák-választópolgár szerepelt, ebből a szavazásra jogosultak közül 1252 diák adta le szavazatát, ez az összes választó 90 százaléka.

Az iskolákban az eredményt szavazatszámláló bizottságok állapították meg. A leadott érvényes szavazatok számát jelöltenként beszorozták a szavazásra jogosultak létszámából képzett szorzószámmal.

A diák-polgármester jelöltek közül súlyozott számítás szerint Fodor Enikő (VMG) 931 szavazatot, Lepp Tamás Márk (Gárdonyi) 813 szavazatot, Tulipán Kincső (Kós) 885 szavazatot kapott. Ennek megfelelően a megválasztott diákpolgármester Fodor Enikő, az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium jelöltje, a diák-alpolgármesterek Tulipán Kincső, az ÉSZC Kós Károly Szakképző Iskola jelöltje és Lepp Tamás Márk, az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium jelöltje lett.

Fodor Enikő azért jelentkezett újra a diák-polgármesteri tisztségre, mert úgy érzi, készen áll arra, hogy “egy szinttel feljebb lépjen”, szeretne a jelenleginél meghatározóbb szerepet betölteni a szervezetben. Az első Érdi Ifjúsági Önkormányzat a fejlesztésekre, a második a közösségi programokra helyezte a hangsúlyt. Enikő idei csapatával arra készül, hogy nagy családdá kovácsolja össze az érd diákságot.

A képviselő jelöltek közül a súlyozott szavazatok alapján a diák-képviselők a következők lettek:

Varga Bence (VMG) 1000 szavazat

Balázs Bence (VMG) 979 szavazat

Murgás Levente (VMG) 931 szavazat

Csóka Gyula (Kós) 907 szavazat

Csurgó Csenge (Kós) 839 szavazat

***

Mintegy ezer csapat részvételével lezajlott szombaton a nemzetközi kolbászkészítő verseny a 21. csabai Kolbászfesztiválon, amelyen díszvendég Érd, mézes-áfonyás kolbásza különdíjat érdemelt. Az eredmény igazi csapatmunka, hiszen a polgármesteren kívül, az alpolgármesterek, a képviselők, a város jegyzője, de még a református lelkész keze munkája és szíve-lelke is benne volt az eredményben. 

Érd a 21. Csabai Kolbászfesztivál vendégvárosa. A város három csapatot indított a versenyen, ifjúsági kategóriában az Érdi Ifjúsági Önkormányzat szállt harcba, a kolbászuk különdíjas lett. A nyugdíjas kategóriában az Idősügyi Tanács bár nem ért el eredményt, a csodájára jártak az elkészült malacságnak a vendégek. Szombaton a nemzetközi gyúróversenyen a városi csapat indult.

Az Érden élő Dr. Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár, a  térség országgyűlési képviselője régi békéscsabai családból származik, Békéscsaba szülötte, ezért azonnal igent mondtak a megtisztelő felkérésre, hogy Érd legyen e nagyhírű és népszerű esemény vendégvárosa.

A Csabai Kolbászfesztivál az összetartozásról, az értékek és tradíciók megőrzéséről és ápolásáról szól. A kolbászfesztiválon történő részvételre több száz érdinek biztosított lehetőséget Érd, hiszen minden nap buszok hozták és vitték az itt élőket Békéscsabára.

***

Huszonegyedik alkalommal rendezték meg a nemzetközi szinten is híres Csabai Kolbászfesztivált. A rendezvény díszvendége idén Érd volt, ami kiváló alkalom volt arra, hogy a város megmutassa: egy dinamikusan fejlődő település, amelyben rengeteg kincs és lehetőség rejlik.

Természetesen a városnak saját standja is volt, ahol, ha a kerítés nem is, de a városi útjelző tábla kolbászból volt. A fesztivál négy napja alatt, aki szeretett volna többet megtudni a településről, az itt megpihenhetett és a tájékoztatók mellett megismerkedhetett az érdiek vendégszeretetével.

A 21. Csabai Kolbászfesztivál első napján a Munkácsy-sátor adott helyet az ifjú kolbászkészítők versenyének, amelyen az Érdi Ifjúsági Önkormányzat kolbásza különdíjas lett. Lepp Tamás Márk az Érdi Újság helyszíni tudósítójának elmondta, hogy a kolbászuk szeretettel és nagy gonddal, illetve magyaros fűszerekkel készült. Ez volt élete első kolbászversenye, de nagyon jól érezte magát, ahogyan társai is.

Békéscsabán született Érd és a térség országgyűlési képviselője, Dr. Aradszki András, aki csütörtökön elsőként az ifjúsági kolbászkészítő versenyt látogatta meg, ahol megpróbálta jó tanácsokkal ellátni az érdi csapatot. Az államtitkár azt mondta, a fiataloknak azt javasolta, hogy bátran merjenek pirospaprikát használni, mert a színét és az ízét is jobbá teszi a magyaros fűszer.

Nagyon jó itt lenni csabaiként és érdiként, és azt látom, hogy a fiatalok is nagyon jól érzik magukat, mi is elindulunk felnőtt kategóriában és azt reméljük, hogy sikeresek leszünk – reménykedett előzetesen Aradszki András.

A hivatalos megnyitón is köszöntötte az egybegyűlteket Dr. Aradszki András, aki azt mondta, hogy fantasztikus, ahogy kinőtte magát a csabai kolbászfesztivál, és hogy most Érd is a rendezvény vendége lehet. T. Mészáros András polgármester pedig azt kérte, hogy aki teheti, koccintson Érd egészségére, mert a település számára nagyon fontos, hogy bemutatkozhasson az ilyen típusú rendezvényeken, hogy megmutathassa, hogy a Modern Városok Programjának is köszönhetően milyen egy fejlődő település.

A fiatalok csütörtöki küzdelme után pénteken az idősebb korosztály is megmérettette magát a Csabai Kolbászfesztiválon. Városunkat egy, az érdi nyugdíjas klubok tagjaiból összeállt csapat képviselte. A csapat tagja volt a városunkban élő közismert séf Vidák Zoltán is, aki, mint profi szakács nagy segítségére volt az érdi kolbásztöltő különítménynek

Szombaton a nemzetközi gyúróversenyen szállt harcba az érdi csapat Dr. Aradszki András vezetésével. Az érdieken kívül mintegy ezer gárda vállalkozott arra, hogy elkészítse a legjobb kolbászt. A mezőny tehát nagyon erős volt, mégis sikerült eredményt elérni, hiszen Érd mézes-áfonyás kolbásza különdíjas lett. Az eredmény igazi csapatmunka volt, T. Mészáros András polgármester mellett, dr Bács István alpolgármester, Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző, Erdélyi Takács István református lelkész, valamint Tóth Imre és Vuleta Dávid séf keze munkája és szíve-lelke is benne volt az eredményben. Az eredményhirdetést követően a csapatkapitány Dr. Aradszki András elégedetten összegezte az elmúlt napokat, hiszen a város segítségével több száz érdi látogathatott el a csabai kolbászfesztiválra.

***

Az ifjúsági önkormányzati választás napján rendezték meg az Érdi Diákság Napját is, melyen első ízben adták át az Érdi Diákságért Díjat, amit annak a személynek ítéltek oda, aki az elmúlt évben a legtöbbet tette az érdi ifjúságért. Az Érdi Diákságért Díjat idén Glázer Tamás, a Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium történelem tanára nyerte meg.

Urbán Jonatán a második Érdi Ifjúsági Önkormányzat diák-polgármestere  idén március 15-én kezdeményezte az Érd Diákságáért Díj megalapítását azzal a céllal, hogy az érdi ifjúságért legtöbbet tevékenykedő személyek a diákképviselő-testület döntésén alapuló, városi rangú elismerésben részesülhessenek, tekintettel arra, hogy álláspontjuk szerint sokan vannak, akik csendben, elismerést nem várva tesznek a diákok közösségéért, és ők azok, akik talán tudtukon kívül az igazi erőt jelentik. 2017-ben az elismerést egy fiatal érdi pedagógus, Glázer Tamás kapta.

Az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium történelem szakos tanára meghatározó személyisége az intézménynek. Kiváló szaktudása, szakmai elkötelezettsége és módszertani sokrétűsége egyik legkiválóbb tanárrá teszi. Nemcsak tudását ismerik el a tanulók, szülők és kollégák, hanem emberileg is nagyra tartják. Érdi lakosként mindig kiemelt figyelmet szentelt annak, hogy a város életébe bevonja tanítványait. Azonnal felkarolta az Ifjúsági Önkormányzat létrejöttével kapcsolatos gárdonyis feladatokat. Történelemtanárként az ifjúság állampolgári nevelését már előtte is fontosnak tartotta, de a választópolgárrá nevelés ettől az időponttól prioritást jelentett nála. A befektetett munka meghozta eredményét. Többek között az Ő érdeme is, hogy a diákság a Gárdonyiban első perctől kezdve nagyon komolyan vette ezt az érdi kezdeményezést, s  Gárdonyis diák – Tomka Lilla - lett az első diákpolgármester. Időt, energiát nem kímélve mindig ott volt, irányított, segített abban, hogy az elképzelések megvalósuljanak. Szívesen vesz részt innovációkban, s kezdeményez új programokat, nagyon jó egyensúlyt teremtve a fiatalság kívánságai, elvárásai és a közérdek között.

Az elismerés átadására az ifjúsági önkormányzati választás eredményhirdetésének napján, azaz az Érdi Diákság Napján került sor. Az elismerést a leköszönő diákpolgármester, Urbán Jonatán és T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere adta át.

***

Soros György tervének része a határzár lebontása, a kormány azonban kitart a határzár mellett, és arra kéri az embereket, mondják el véleményüket erről a nemzeti konzultációban – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Érden, a Védjük meg Magyarországot! címmel meghirdetett fórumon a helyi sajtónak.  Kontrát Károly szerint Soros György, mint a világ egyik legbefolyásosabb milliárdosa évente legalább egymillió afrikai és közel-keleti embert akar behozni az Európai Unióba, a 2015 szeptemberétől álló magyar határkerítést le akarja bontani, évi 15 ezer eurót (kilencmillió forintot) szeretne juttatni hitelből, adóemelésekből a migránsoknak.

Kontrát Károly  a lakossági fórumon közölte: 2015 szeptemberében Soros György megfogalmazta, hogy évi egymillió bevándorlót kell behozni az Európai Unióba, ugyanazon év október 30-án pedig a Bloombergnek küldött közleményében azt írta, a tervének a menekültek védelme a célja, és ebben „a nemzeti határok jelentik az akadályt”. Megjegyezte: Soros György azt is javasolta, hogy hozzon létre az EU biztonságos csatornákat a bevándorlók beutazásához.

A magyar határzár tehát útjában áll Soros tervének, a magyar kormány azonban továbbra is kitart a határzár szükségessége mellett – jelentette ki, hozzátéve, hogy arra kérik a magyar embereket, a nemzeti konzultációban mondják el véleményüket a határzár kérdéséről és Soros György tervéről.

A BM államtitkára veszélyes nyilatkozatoknak nevezte Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos júniusi mondatait, amelyek arról szóltak, nem jó megoldás, ha a tagállamok kerítést húznak fel a külső határokon, valamint az Európai Bizottság szóvivőjének azon közlését, hogy nem támogatják a kerítések és akadályok építését a külső határokon. Hozzátette: az élet bebizonyította, hogy a magyar határzár eredményes.
Közölte: amíg a Fidesz-KDNP kormánya vezeti az országot, a kerítés állni fog a déli határon, nem engednek az „Európai Unió zsarolásának” és elutasítják a kötelező betelepítési kvótát.

Hozzátette, az ellenzékre nem lehet számítani ebben a kérdésben, ezért fordulnak a nemzeti konzultációban az emberekhez, hogy mondják el véleményüket a határzárról és Soros György álláspontjáról.

A parlamenti államtitkár beszélt arról is, hogy ma már a teljes ellenzék, így a Jobbik is támogatja a migránsok kötelező szétosztását. Kontrát Károly azt mondta: erről a Jobbik elnöke, Vona Gábor arról beszélt, akinek szavai szerint „néhány ezer bevándorló befogadása nem számít”. Az államtitkár véleménye szerint ezzel a teljes baloldal mellett a Jobbik sem ellenzi a „Soros-terv” végrehajtását. Kijelentette, hogy a baloldal 2015-ben, a tömeges bevándorlás megindulásakor álproblémáról, később, a kvóták esetében fideszes trükkről beszélt, ma pedig azt mondja, hogy a „Soros-terv” nem létezik. A Fidesz úgy gondolja, a terv létezik, annak végrehajtását Magyarországon csak a konzultáció sikeressége akadályozhatja meg – hangsúlyozta.

Az államtitkár felidézte azt is, hogy mind a rezsicsökkentés megvédéséért indított, mind a kvótaügyben és az illegális migráció elleni sikeres nemzeti konzultáció segített a kormánynak a határozott fellépésben. Megjegyezte, hogy ma már az uniós intézményekben a nemzeti érdekek erőteljes képviselete miatt respektálják hazánkat és elismerik az ország teljesítményét. Kontrát Károly a konzultációs fórumon megjelent mintegy 150 ember előtt kiemelte, hogy amennyiben a „Soros-terv” beválik, akkor az őshonos lakosság aránya viszonylag gyorsan háttérbe szorul majd mindegyik nemzetállamban. Példaként említette, hogy szeptemberben, Bécsben az általános iskolába beiratkozó elsősök 50 százaléka muzulmán volt.

A fórum levezetője Dr. Aradszki András, Érd és a térség országgyűlési képviselője volt. Az NFM államtitkára kérdésre válaszolva azt mondta: a demokrácia fontos eszköze a nemzeti konzultáció, hogy ne csak négyévente, a választások alkalmával ismerjék meg az emberek véleményét, hanem ciklus közben is. – Fontos, hogy a nemzeti konzultációban a kormány ismét érveket kapjon amellett, hogy ellen tudjon állni Brüsszel lopakodó politikájának és annak a kényszernek, ami kötelező érvényű bevándorlásra kötelezné az európai nemzeteket, köztük Magyarországot, ami soha nem volt bevándorló ország – hangsúlyozta. Kiemelte, hogy kellő politikai háttérrel bizonyossággal tud a kormány érvelni a brüsszeli bürokraták ellen, ezért arra kér minden érdi lakost, hogy küldje vissza a nemzeti konzultációs kérdőíveket.

***

Szántó Erzsébetnek, az Érdi Sport Kft. ügyvezetőjének adományozta idén az Érdi Sport Díjat a város közgyűlése.

Mint a testület mai ülésén elhangzott, Szántó Erzsébet több sportágat űzött magas szinten fiatalkorában: röplabda játékosként a válogatottságig jutott, kiváló tenisz, tollaslabda, tamburello versenyző volt. Aktív sportpályafutása befejezését követően a Batthyány sportiskolában tanított, emellett tenisz, tollaslabda és tamburello edző volt – sok ismert versenyző került ki a kezei alól.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Szántó Erzsébet 2009-től az Érdi Sport Kft. gazdasági igazgatója, 2012 óta ügyvezető igazgatója. 2013-ban az ő gazdasági számításai alapján indult el az Aréna megvásárlásának ötlete, és kiemelkedő szerepe volt a TAO pénzek megszerzésében. Az Arénában folyó fejlesztések az ő szakmai, emberi rátermettségét igazolják; elkötelezett munkája hozzájárult az érdi női kézilabda elismertségének megteremtéséhez.

Szántó Erzsébet T. Mészáros András polgármestertől vette át a díjat, és beírta nevét a város krónikájába. Köszönetnyilvánításában hangsúlyozta: egy díj mindig egy csapat, közösség együttműködésének, munkájának érdeme; a díjért így köszönetet mondott a városnak, illetve saját közösségének, az Érdi Sport Kft. munkatársainak is.

***

A bolsevistáknak nem szabad hinni – idézte Mindszenty bíborost dr. Aradszki András országgyűlési képviselő az 1956-os forradalom érdi emlékünnepségén. A kereszténydemokrata politikus beszédében utalt rá: a bíboros szavainak igazsága ’56 novemberében beigazolódott, és azóta is folyamatosan beigazolódik.

Az 1956-os forradalomra emlékezett a város október 23-a esős délelőttjén. A rossz idő miatt a megemlékezést a Szepes Gyula Művelődési Központ előterében tartották, ahol T. Mészáros András polgármester köszöntötte a megemlékezőket. Mint utalt rá, a közös ünneplésben a helyi baloldali politikusok nem vettek részt: ők külön kívántak megemlékezni, a városi rendezvényt követően.
– Magyarként, a nemzethez hű emberekként az ünnepségeinken meg kellene találnunk a közös hangot, hiszen ezek az ünnepek olyan tettekre, történelmi eseményekre emlékeznek, amelyek a szabadságunkért, a nemzet függetlenségéért törtek ki, és ha le is verték őket, a magyarságunkat mindig meg tudtuk tartani – hangsúlyozta a polgármester.

– Szűcs Gábor, Havasi Márta, Csornainé Romhányi Judit, Tóbiás József nem óhajt ezekben az ünnepségekben részt venni, magyarként és hazafiként emlékezni. Igaza van annak a rendszerváltás kori mondásnak: „kommunista kutyákból nem lesz demokratikus szalonna”. Nem lett. Ettől függetlenül mi ünnepeljünk: ünnepeljük azt, hogy hitünket megtartva, magyarként tudunk élni ebben az országban – zárta szavait T. Mészáros András.

1956 forradalmát, illetve annak történelmi előzményeit dr. Aradszki András államtitkár, országgyűlési képviselő idézte fel ünnepi beszédében. Mint hangsúlyozta: Magyarország XX. századi történelmének – a nyilas diktatúra mellett – legsötétebb korszaka, a Rákosi-diktatúra kezdődött el 1949-ben, és 1956-ban már nem volt elég sem a személyes önkritika, sem a szocializmus reformja: a legtöbb magyar rendszerváltoztatást akart.

– Mindszenty bíboros a szabadságharc idején, november 1-jén budavári palotájában fogadta Tildy Zoltán akkori miniszterelnök-helyettest, és ezt az örök érvényű gondolatot mondta neki: „A bolsevistáknak nem szabad hinni.” Ez 1956 novemberében beigazolódott, és azóta is beigazolódik, folyamatosan. Tudomásul kell vennünk, hogy amely mentalitás, értékrend és világnézet ellen fellázadtak az ’56-os hősök és az egész magyar nép, ma is itt van közöttünk, csupán más köntösben. Ma is hiteget, kábít és fertőz az a hazug, félrevezető és megtévesztő szándék, amely még a haza elárulásától sem riad vissza. Ez négy nappal ezelőtt is beigazolódott, amikor baloldali magyar állampolgárok is megszavazták a felső határ nélküli kötelező migránskvótát. Ahogy miniszterelnök úr pénteken mondotta: „kevés alávalóbb dolgot” ismerünk annál, mint ha valaki a „magyar nemzeti érdekekkel szemben dolgozik Brüsszelben menekültügyben”. De hát – mint köztudott – nekünk még a kommunistából is a legrosszabb jutott: 1956-ban Munkács, Tököl, Szolnok; ma pedig Brüsszel, álcivil szervezetek és az IMF után most Soros. Mert ne higgyék, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy ez utóbbiak valamilyen magasztos és humánus (ma ők úgy mondják: filantróp) elvek mentén tevékenykednek a magyar és a nemzetközi politikában!

A háttérben ugyanaz a mentalitás, értékrend és világnézet húzódik meg, amely ott volt 1789-ben Franciaországban, és pusztított el minden normalitást; amely ott volt 1917-ben a kommunista puccs idején Szentpétervár utcáin és a Téli Palotában; amely 1919-ben véres ámokfutást rendezett Magyarországon, később pedig 1945-től tette ugyanezt. És ott volt 1956 kapcsán is. 1956 fő üzenete az, hogy figyelnünk kell egészséges igazságérzetünkre, és nem szabad elnyomni szabadságvágyunkat, mert mi, magyarok, a szabadság népe vagyunk. Hiszünk az igazunkban, és megküzdünk érte. Megküzdöttünk 1956-ban is.  Ma a poszt-bolsevik magatartás egyértelműen tetten érhető az egykori munkásőrök és pártfunkcionáriusok unokáinak pökhendi, gátlástalan és intoleráns viselkedésében, az ellenzéki politikusok köpönyegforgatásában, a politikai hazugságokban, a nyilvánvalónak a tagadásában, azon értékek kigúnyolásában és nevetségessé tételében, amelyek mindnyájunk számára fontosak, mint a házasság, a család, a nemzeti függetlenség. Soha nem mossa le semmi azt a vért, amely az MSZP jogelődjének, az MSZMP-nek a nevéhez fűződik – és bocsánatkérés híján az MSZP mai képviselőihez is.

Ezek háborús bűnök, amelyeknél nincs elévülés! Jóérzésű magyar ember nem soha többé nem bízhatja rájuk az ország kormányrúdját! A mi jövőnk a múltunkban van, ezért ha nem ismerjük a múltunkat, a jövőnket sem tudjuk alakítani. Pedig ma igen fontos, hogy magunk alakítsuk a jövőnket! A kényszer most újra itt kopogtat az ajtónkon, csak most nem Moszkva, hanem Brüsszel felől érkezik. Most nem egy internacionalista pártfőtitkár akarja diktálni a jövőnket, hanem egy kozmopolita milliárdos. 1956 hősei elvárásokkal és reményekkel teli szemekkel tekintenek ránk odafentről: vajon meg tudjuk-e védeni és tovább tudjuk-e éltetni az általuk meghirdetett és a 2010 óta kivívott magyar szabadságot és függetlenséget a XXI. század nem kevésbé borús ege alatt? Nagy tehát a tét, a modern időkben talán még sosem volt ekkora. Tavaszig lássuk meg a valódi értékeket, tudjuk kiszűrni a hazugságot, utána pedig építsük tovább azt a biztos jövőt – akár az árral szemben úszva is –, amely gyermekeink, unokáink és a további századok magyarjainak is boldogulást, biztonságot és kiteljesedést biztosíthat – zárta szavait Aradszki András.

A teljes beszéd itt olvasható: Dr_Aradszki_András_ünnepi_beszéde

A megemlékezés ünnepi előadással folytatódott: a Harmónia Vegyes Kar Bárdos Lajos: Zászló-dal című művét adta elő, majd Őze Áron színművész tolmácsolta Örkény István 1956-os visszaemlékezéseit. Az ünnepi műsort Keresztes Ildikó fellépése zárta: az énekesnő több, az alkalomhoz kötődő dalt is előadott, hatalmas sikerrel.

A megemlékezés koszorúzással zárult: a szakadó esőben is nagyon sokan rótták le tiszteletüket a főtéri emlékműnél: Érd város vezetése és országgyűlési képviselője, az önkormányzat, az Ifjúsági Önkormányzat, a Járási Hivatal, a helyi intézmények, a rendőrség, a jobboldali pártok, a civil szervezetek, iskolák, valamint az 1956-os Magyar Nemzetőrség képviselői, illetve az érdi lakosok tisztelegtek az ’56-os hősök előtt.

A megemlékezést követően az Érdi Kamarazenekar adott koncertet Kodály Zoltán műveiből, a törökbálinti Cantabile Vegyeskar közreműködésével, a Szepes Gyula Művelődési Központban.

A baloldali ellenzék ismét nem vett részt a városi ünnepségen, külön megemlékezést tartottak. A koszorúzást megelőzően rövid beszédet mondott  Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója, aki elmondta, számukra példaértékű Nagy Imre mártír miniszterelnök sorsa, gondolkodása, hite Magyarországban.

 

Címkék