Több mint félmillió forint gyűlt össze!

560 ezer forint gyűlt össze a 20-30 Egyesület szervezésében immár ötödik alkalommal megtartott Érdi Szilveszteri futáson. Az adományt a Down Alapítvány kapta meg.

Hasonló tartalmaink:

Már egy órával az indulás előtt szép kis tábor volt Érd főterén, ahol ötödször rendezték meg az Érdi Szilveszteri futást, ám az eddigiekkel ellentétben változás volt, hogy a 900 méteres, úgy nevezett sétatáv és a 3900 méteres útvonal mellett a bevállalósabb futók számára létrejött a tíz kilométeres táv is.

A résztvevők között volt Simó Károly, Érd Megyei Jogú Város alpolgármestere is, aki a tízkilométeres távot futotta le, de a riói olimpiát is megjárt, Érden nevelkedő tollaslabdázó, Sárosi Laura is próbára tette magát a leghosszabb távon.

A futásnak a Szabadság téri kiskörrel vágott neki a mintegy 230-250 résztvevő, akik a Budai út–Erika utca–Eszter utca–Éva utca–Kornélia utca, útvonalon haladtak az Alsó utcáig, ahol a négy kilométeres és a tíz kilométeres úton futók kettéváltak, s utóbbiak ófalu felé vették az irányt.

A résztvevők száma ugyan nem hozott rekordot, a tavalyi, több mint háromszáz résztvevő után 2017-ben körülbelül 250 futó volt, ám az adományozás ezúttal jóval több volt, mint az eddigi években, így új csúcsot értek el a szervezők, akik összesen 560 ezer forintot gyűjtöttek össze a Down Alapítvány számára.

A remek mottó pedig ezúttal is beteljesedett: Futottunk az élményért, futottunk és segítettünk!

Címkék