Emlékezzünk együtt az elhurcoltakra!

Csaknem háromezer embert hurcoltak el a Vörös Hadsereg katonái a volt Szovjetunió hadifogoly- és munkatáboraiba 1945. január 6 és 10 között Érdről és környékéről. Sokan közülük soha nem térhettek haza. 2018. január 7-étől 9-éig, vasárnaptól keddig, az elhurcoltakra emlékezünk Érden, Diósdon és Tárnokon is.

Hasonló tartalmaink:

EMLÉKNAP AZ ELHURCOLTAKÉRT
2018. január 7, vasárnap, Érd

Az emléknap 8 órakor szentmisével veszi kezdetét az újvárosi Jézus Szíve templomban, majd 10 órakor a Kálvin téri református templomban istentisztelettel és koszorúzással folytatódik.
11 órakor az Elhurcoltak emlékművét fogják ünnepélyes keretek között megkoszorúzni, ahol köszöntőt mond T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere, valamint beszédet tart dr. Aradszki András államtitkár, országgyűlési képviselő. Közreműködik a Szirmok Pedagógus és Városi női Kar.
11.30-tól kerül sor a Szepes Gyula Művelődési Központban az Érd TV “Szabadulás nélkül” című dokumentumfilmjének premierjére. A dokumentumfilm a XVII. Lakiteleki Filmszemlén Kisteleki Emil különdíját kapta. A vetítés után pódiumbeszélgetést tart a film készítőivel
Katona Szabolccsal, Fekete Zoltánnal, Tímár Edittel és Janurik Leventével
Tollár Mónika.

 

ELHURCOLTAK EMLÉKNAPJA
2018. január 8, hétfő, Tárnok

17 órától a Kegyeleti Parkban katonai tiszteletadás melletti koszorúzás, mécsesgyújtás keretében megemlékező beszédet mond Szolnoki Gábor, Tárnok polgármestere.
18 órakor a Fő utca 59. alatti Római katolikus templomban lesz gyászmise.
19 órakor pedig a Tárnoki Művelődési Ház és Könyvtárban fogják bemutatni a „Hittünk, mert jó keresztények voltunk – Málenkij robotra hurcolás Tárnokról” című füzetet. Előadást tart: Muskovics Andrea Anna.

ELŐADÁS A MAGYAR FÖLDRAJZI MÚZEUMBAN
2018. január 9, kedd 17 óra

“Érdről és környékéről elhurcoltak sorsa a Szovjetunió kényszermunkatáboraiban” címmel tart előadást 2018. január 9-én, kedden 17 órától a Magyar Földrajzi Múzeumban Lendvai Tímár Edit muzeológus, aki könyvet is írt a témában, illetve az erről szóló, Szabadulás nélkül című dokumentumfilm egyik alkotója is volt. A Múzeumbarát Kör programjának keretében tartott előadás tagkártyával ingyenes, amúgy felnőtteknek 300 Ft, gyerekeknek, diákoknak 200 Ft a belépődíj.

EMLÉKEZÉS A II. VILÁGHÁBORÚ ÁLDOZATAIRA DIÓSDON
2018. január 7., vasárnap 11 óra

Diósdon a Templomkertben és a templomban a II. világháború áldozataira fognak emlékezni vasárnap  misével, majd koszorúzással.

(kiemelt kép: Szabadulás nélkül)

Címkék