A magyarok nem akarják, hogy bevándorlóország legyünk

A magyar emberek elsöprő többsége teljesen világossá tette: nem akarja, hogy hazánk bevándorlóország legyen – hangsúlyozták a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben című pénteki konferenciája után kiadott közleményükben a résztvevők.

Hasonló tartalmaink:

2018 sorsdöntő év lesz Európa, Magyarország és a magyar települések szempontjából, mert Brüsszel még a nyárig el akarja fogadni a kötelező betelepítési kvótákat, és fel akarja gyorsítani a családegyesítéseket – mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke a szervezet Polgármesteri összefogás a bevándorlásszervező irodákkal szemben című pénteki budapesti konferenciáján.

A rendezvényen csaknem tízen szólaltak fel, főként Fidesz-KDNP-s városvezetők. Ők mind elutasították az illegális bevándorlást, az Együtt és a Momentum Mozgalom ugyanakkor az esemény ellen hirdetett tiltakozó akciót.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere már nyitóbeszédében előrevetítette: a tanácskozás végén felhívást akarnak elfogadni (lásd lejjebb), amelyben felkérik a kormányt: ha kell, törvényekkel és jogszabályokkal “lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlásszervező Soros-szervezetek ellen”, mert a migránsok betelepítése komoly fenyegetést jelent a magyar településekre.

Hangsúlyozta: az önkormányzatoktól azt kérik, hogy a helyi képviselő-testületek határozatban álljanak ki a “Soros-terv” és az illegális bevándorlók betelepítése ellen, valamint utasítsák el a migrációt szervező irodák nyitását.

Az esemény végén kézfeltartással el is fogadták a felhívást, amelyben közös fellépést sürgetnek, hogy megőrizzék a magyar települések és a magyar emberek biztonságát és jövőjét. Úgy fogalmaztak, a magyarok többsége teljesen világossá tette: nem akarja, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon.

Szita Károly beszédében azt mondta, továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy nagy számban érkeznek migránsok. A bevándorláspárti javaslatok mellett már az Európai Bizottság és az Európai Parlament (EP) is kiállt – jegyezte meg. Felidézte, hogy Soros György üzletember bejelentette: több százezer dollárt oszt szét, hogy megerősítse a vidéki hálózatát Magyarországon, népszerűsítse a saját politikáját. Terve” veszélyes, mert beteljesülésével megszűnne a mindennapok biztonsága – jelentette ki.

Leszögezte, hogy ebben a szituációban nagyon őszintén kell beszélni, nincs helye “maszatolásnak”. Ellenzik a kötelező betelepítést, a párhuzamos társadalmak kiépülését – nyomatékosította. Nem akarnak migránsokkal teli falvakat, helyette a megfelelő családpolitikát látják a megoldásnak. Magyarország ma békés állam, és szeretnék, hogy az is maradjon.

Szita Károly idézte Tarlós István főpolgármestert (Fidesz-KDNP), aki levélben fejezte ki egyetértését a konferencia célkitűzésével. Zárszavában a kaposvári városvezető kiemelte: üzenetértékű, hogy ilyen sokan összegyűltek.

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere, az MJVSZ társelnöke hangsúlyozta, hogy a fejlődés egyik legfontosabb alapfeltétele a nyugalom, a biztonság. Egy olyan fontos kérdésben, mint a migráció, kulturált párbeszédre lenne szükség, Brüsszel azonban az emberek feje felett dönt – vélekedett. Az EP automatikusan, felső korlát nélkül osztaná szét a migránsokat, és pénzügyileg megbüntetné az elképzelés ellenzőit. Soros György helyi irodákat akar nyitni először Pécsett és Debrecenben, később már más városokban is –  hangoztatta. Cser-Palkovics András szerint csak a jelenlegi kormány képes megőrizni az ország biztonságát.

Felhívás:

“Mi, magyar polgármesterek a kormányhoz és hazánk valamennyi önkormányzatához fordulunk annak érdekében, hogy együttes erővel, összehangoltan lépjünk fel a Soros-tervvel és a bevándorlásszervező Soros-szervezetekkel szemben”, hogy megőrizzük a magyar falvak és városok, s a magyar emberek biztonságát és jövőjét!” – írták az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

Hangsúlyozták, a polgármestereknek kötelességük, hogy a településük és az ott élők érdekét képviseljék, és legfontosabb feladatuk, hogy megőrizzék városuk, falujuk biztonságát. “Nem akarjuk feladni kultúránkat és szokásainkat, nem akarjuk, hogy félelem uralkodjon el a magyar településeken.”

Mint fogalmaztak, felkérik ezért a kormányt, hogy ha kell, törvényekkel, jogszabályokkal lépjen fel a Soros-terv és a bevándorlásszervező Soros-szervezetek ellen, “mert a tömeges betelepítés komoly fenyegetést jelent a magyar településekre”.

Miután ez a veszély szavaik szerint minden egyes falut és várost közvetlenül fenyeget, felkérik a magyar települések képviselő-testületeit és közgyűléseit is, hogy “önkormányzati határozatban utasítsák el a Soros-tervet, és foglaljanak ők is állást a migránspárti Soros-szervezetek ellen”.

(MTI, fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Címkék