Kultúra minden mennyiségben a Himnusz születésnapján

A Klauzál Házban a péntek a Himnuszról szól, mint ahogy a hétfő is Százhalombattán. Érden a művelődési házban és a könyvtárakban emlékeznek meg verses előadóestekkel a Himnusz születésének 195. évfordulójáról a magyar kultúra napján.

Hasonló tartalmaink:

Január 19-én, pénteken a Klauzál Házban (Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban) a 180 éve elhunyt Kölcsey Ferenc és a Himnusz tiszteletére szerveznek egész napos műsort.

15.30-tól Himnusz filmek vetítése lesz az Aulában
Az RTL Klub korábbi években készített új évet köszöntő Himnusz filmjeinek és más érdekes – pl. képregényként, jelnyelven – formában feldolgozott Himnusz-filmek vetítése.

16.00-tól Rendhagyó irodalom óra veszi kezdetét Dr. habil Milbacher Róbert egyetemi docenssel, a tanszékvezető a Himnuszról fog előadást tartani.
Milbacher Róbert 2014-ben tette közzé új kutatási eredményeit Kölcsey Ferenc Himnuszáról, melynek lényege, hogy hogyan lett ez a szöveg a közösség szent éneke. A Kölcsey-vers azért emelkedett ki a sorból, mert felekezetek fölött képes volt nemzeti gondolatokat megfogalmazni, de csak a templomi énekszerű megzenésítése után lett igazán népszerű. Milbacher Róbert tanulmánya bebizonyítja, hogy a bölcsész, vagy irodalomtörténész tud még újat mondani nemzeti himnuszunkról. S ha elfogadjuk értelmezését, talán egy fokkal boldogabban énekelhetjük ünnepségeinken a jól ismert sorokat.

17.00 óra Himnusz-kiállítás megnyitó
A kiállításon olyan himnuszok szövegeit olvashatjuk, amelyek mind-mind kielégítik a himnusz műfaji vagy tartalmi fogalmát, mégis rácsodálkozunk, hogy ide sorolhatóak. Himnusz a szerelemhez, a békéről, világversenyek, szervezetek himnuszának sorait böngészheti a látogatók, képet kapva arról, hogy hogyan épül be mindennapjainkba ma is a himnusz.
A kiállítást megnyitja Dr. habil Milbacher Róbert

18.00 HIMNUSZ koncert
A koncerten fölhangzanak a legnemesebb himnuszok hangjai, és olyan érdekességek is, amelyek nem himnuszok ugyan, de hasonló felemelő, mozgósító hatással bírnak. Különleges koncertünk közreműködői a kerületi zenekarok, nemzetiséget képviselői, a himnuszok országainak képviselői. És természetesen a közönség.

Január 21-én, vasárnap 16 órától a Szepes Gyula Művelődési Központban rendeznek ünnepséget a magyar kultúra napja alkalmából. Itt Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, T. Mészáros András, Érd Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Aradszki András, energiaügyért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő köszöntője és ünnepi beszéde után kerül sor az irodalmi díjak átadására: a Bella István-díj, a Csuka Zoltán – díj átadására, valamint az Így írok én… irodalmi pályázat eredményhirdetésére. Közreműködik a Harmónia vegyeskar Hornyák Tamás karnagy vezénylésével. Majd “Magyar költők társaságában” címmel színpadi versösszeállítást hallgathat meg a közönség  Arany János, Ady Endre, Tóth Árpád, Rab Zsuzsa és Buda Ferenc műveiből, Bencze Ilona Jászai Mari-díjas színművésznő és Farkas Sándor bárzongorista előadásában,Tollár Mónika rendezésében.

Január 22-én, hétfőn 10h-tól a százhalombattai Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpontban Himnusz szavalóversenyre kerül sor, ahol a diákok a Himnusz mellett a 200 éve született Tompa Mihály egy szabadon választott versét adják elő.

Január 22-én, hétfőn 18 h-tól a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Parkvárosi Fiókkönyvtárában “Tétova óda” című előadóesten Radnóti Miklós versei fognak megelevenedni Pomázi Zoltán zenéjével.

Január 24-én, 17 h-tól a Csuka Zoltán Városi Könyvtár Molnár Krisztina Rita író, költő és Sinha Róbert gitárművész  előadó estjére várja a közönséget.

A programok ingyen látogathatók.

Címkék