Akit Csukás István ihletett

Miért fontos a kultúra, miért jó alkotni? Milyen művészek élnek Érden? Mit ad a rajzolás, az írás, az ének annak, aki műveli? Erre a kérdésre kaphattak választ azok a gyerekek, akik ellátogattak a Szociális Gondozó Központ kultúra napi rendezvényére, amit a régi Parkvárosi Közösségi Házban tartottak hétfő délelőtt.

Hasonló tartalmaink:

Kiss Sándor szociálpedagógus harmadik alkalommal szervezte meg gyerekeknek szóló kultúra napi ünnepségét. A program minden évben más, egy azonban változatlan: érdi iskolákból érkező gyerekek együtt szavalják el ezen a napon a Himnusz nyolc versszakát. Olyan gyerekek, akik általában nem szoktak szerepelni, bemutatkozhattak, és nemcsak szavalattal, hanem énekkel, hangszeres bemutatóval is.

Idén a Himnusz mellett felcsendült a cigány himnusz, több népdal, és hallhattunk furulyán eljátszott darabot is. A zömmel gyerekekből álló közönség emellett érdi alkotókkal is megismerkedhetett: Szeghy Karolinával, akinek most jelent meg első mesekönyve, és Szabó Szilárd grafikussal, aki a kötetet illusztrálta.  Az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló könyv Lucskos Csumpi, a gonosz erdei manó kalandjait meséli el.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

– Tizenöt éves korom óta írok verseket, és a nagyobbik lányom születése óta meséket is. Kevesen tudják, hogy Érden éltek Csukás István szülei, egy kedves házaspár. Pista bácsi ugyanolyan volt, mint most: nagyon szerette a gyerekeket. Alig vártuk, hogy eljöjjön látogatóba. Valahányszor átmentünk, nagyon szívesen látott minket, mesét olvasott nekünk, és aláírta a könyveinket. Hogy ennyire magával ragadott a mese világa, az ezeknek a találkozásoknak is köszönhető. Úgy vélem, ez nagyon fontos: az íróknak és az olvasóknak gyakran kellene találkozniuk – hangsúlyozta Karolina.

A közönség megismerkedhetett Marosvölgyi Mariannával is, akinek nem ez az első kiállítása. Most érdi, hazai, illetve külföldi művészekről, ismert személyiségekről készített portréit mutatta be a közösségi házban.
– A kézügyesség nem elég egy jó portréhoz, kell a figyelem, a koncentráció, no meg a belső béke – hangsúlyozta Marianna.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

 

 

 

Címkék