Lucskos Csumpival várták a Mikulást

Bár a Mikulásra pár napot, a karácsonyra pedig még jó néhányat várni kell, a régi Parkvárosi Közösségi Házban ritkán látott tömeg gyűlt össze hétfőn délután, hogy Lucskos Csumpival és barátaival készülődjenek közösen az ünnepekre. Folyt a forró kakaó, halomban állt a kalács és a sok meglepetés könyv. A jó hangulatról pedig az életre kelt mesehősök mellett zenéléssel, meséléssel és kézműveskedéssel gondoskodtak a szervezők.

Hasonló tartalmaink:

A rendezvényen azt is megtanulhatták már az egészen picik is, hogy adni jó, mert hogy az eseményre ellátogató családok mindegyike egy-egy (sőt, volt, aki 10-15) dobozzal érkezett, a dobozok pedig a rászoruló gyermekek számára tartogattak karácsonyi ajándékokat.

DSCN1642[1]

Szeghy Karolina Lucskos Csumpija – , az első ránézésre gonosz kis erdei manó, akiről – maga számára is meglepésként – kiderül aztán, hogy tulajdonképpen nagyon is jószívű, – sok-sok gyermek estéibe és szívébe férkőzött már bele. Hétfőn délután a valóságban is találkozhattak velük a gyerkőcök, és Csumpi, illetve barátai, a tündérek alig bírták a tempót, annyian követeltek közös fotókat velük. A legkisebb a rajongótáborban minden bizonnyal az öt hónapos Izabella volt, aki az írónő karjában ülve mosolygott nagyokat a kamerába, miközben édesapja éppen arról mesélt Karolinának, hogy a Lucskos Csumpi lesz kislánya első mesekönyve.

DSCN1641[1]

Közben a Szociális Gondozó Központ munkatársai megtanították a kézműveskedés szerelmeseit, hogy kell papírtányérból vagy épp szalvétából mikulást gyártani. De volt még tombola is, ahol igazi mesés ajándékok találtak gazdára. Az est teljesen kötetlen, jó hangulatban telt, éppen úgy, ahogy Karolina azt eltervezte.

DSCN1638[1]

DSCN1644[1]

Szeghy Karolinát az Érd Fm 101.3 kérdezte a mikulásváró foglalkozásról, a jótékonykodásról, a mesék és a mesélés szerepéről és a közelgő ünnepekről:

 

Címkék