Lecsúsztak a dobogóról

Tavaly egy arany- és egy ezüstérmet, idén azonban egy negyedik és egy ötödik helyet szerzett a Batthyány Sportiskolai Általános Iskola kispályás floorball csapata a komáromi országos döntőn.

Hasonló tartalmaink:

Az érdiek az előző évhez hasonlóan ugyanazzal a két egységgel, a harmadik és a negyedik korcsoportos lány együttesekkel vettek részt a komáromi diákolimpiai országos döntőn. A harmadik korcsoport küzdelmeire csere nélkül utaztak el az érdiek, ennek ellenére csupán büntetőpárbajban maradtak le a dobogóról, így a negyedik helyet szerezték meg.

– Sok reménnyel indultunk és bíztunk abban, hogy éremmel térünk haza, mert minden esélyünk meg volt rá – kezdte Horváth Anikó, a Batthyány testnevelője. – Sajnos a harmadik korcsoportosoknál a húzóember lebetegedett. Mivel kispályáról beszélünk, ahol egyszerre hárman játszanak, ezért ez döntő tudott volna lenni… Így minden tudásunkat bele kellett adni, valamint az egyik kislányt a szülei a havazás miatt nem engedték el, így ez a korcsoport három fővel vágott neki a versenynek. Csoportmásodikként jutottunk tovább, így a harmadik helyért játszhattunk, amit viszont büntetőpárbajban veszítettünk el… De a negyedik hely fantasztikus eredmény, hiszen nyolc csapat volt. Ez sajnos mégis szomorú hír, mert ha mindenki ott van, akkor borítékolható lett volna az érem – fogalmazott.

A negyedik korcsoportosoknak a csoportküzdelmek alatt utolsó mérkőzésükön két góllal kellett volna nyerniük, hogy megnyerjék a négyest, ám 3–1-es vereséget szenvedtek, harmadikként pedig az ötödik helyért küzdöttek meg, melyet meg is szereztek.

– A negyedik korcsoportos lányoknál nem jött a gólzápor, bármennyire is okosan, taktikusan játszottak, gyönyörűeket passzoltak, majdnem mindig mi uraltuk a játékot, viszont nem tudtunk gólt lőni. Végül csoportharmadikak lettünk, a helyosztót pedig nagy különbséggel nyertük a meccset, de sajnos itt elmaradt a bravúr, mert tavaly ez a korcsoport nyerte az országos döntőt. Tavaly aranygóllal nyertünk és az utolsó húsz másodpercben egyenlítettünk 4–2-ről döntetlenre, ez most nem sikerült.

Címkék