Még nem késő kérni a védőoltást

Még mindig nem késő kérni az influenza elleni védőoltást – hívta fel ismét a figyelmet az egészségügyért felelős államtitkár. Ónodi-Szűcs Zoltán úgy fogalmazott: a járvány küszöbén áll az ország. Újdonság, hogy idén először a pedagógusoknak, a köznevelési intézmények alkalmazottainak is térítésmentesen biztosítják a szérumot. Összesen 1,3 millió adag vakcina áll rendelkezésre.

Hasonló tartalmaink:

Még mindig nem késő kérni az influenza elleni védőoltást – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az MTI-nek.

Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, az év első két hetében 12 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és 17 különböző influenzavírust sikerült azonosítani. Úgy tűnik, elkezdődik a szezon, a járvány küszöbén áll az ország – jegyezte meg. Soha sem késő kérni a védőoltást, ha elkapják is az influenzát azok, akik részesültek a szérumból, a betegségük jóval enyhébb lefolyású lesz. Bár az influenza sokak számára bagatellnek tűnik, a legtöbb súlyos szövődményt még ma is ez okozza Magyarországon, mivel az alapbetegség esetszáma magas.

A védőoltásra ingyenesen jogosultak

    • a 60 év felettiek,
    • a szív- és érrendszeri,
    • légzőszervi,
    • anyagcsere-,
    • immunhiány-betegségben szenvedő krónikus betegek,
    • a várandós nők és az
    • egészségügyi, szociális intézményekben dolgozók,
    • a pedagógusoknak,
    • a köznevelési intézmények alkalmazottainak is térítésmentesen biztosítják a szérumot
Címkék