Megvan a négyes döntő!

Kiélezett csatában vett revánsot a januári bajnoki vereségért az ÉRD női kézilabda csapata a GVM Europe-Vác együttesén. Szabó Edina csapata a 26–25-ös hazai győzelemmel bejutott a Magyar Kupa március 16-án és 17-én sorra kerülő négyes döntőjébe.

Hasonló tartalmaink:

Megfogyva bár, de törve nem. Ezúttal csak tizennégy játékost nevezett a Vác elleni mérkőzésre az ÉRD, hiszen kedden a spanyol jobbátlövő, Mireya González a szezon végéig Győrbe került kölcsönbe.

Az ÉRD ugyan Karoline de Souza hétméteresgóljával hátrányba került egy támadás után, de ezt követően Mariama Signaté, AndjelaBulatovics és Kiss Nikolett is duplázott, sőt, a francia harmadik és Krpezs-Slezák első gólja után az ÉRD szűk negyed óra alatt 8–5-re húzott el. A vendégek góljaiból négyet a brazil de Souza vállalt.

Aztán, amikor megtörhette volna a dunakanyari csapatot a házigazda, akkor a kapuban Janurik Kingához hasonlóan remeklő Barbara Arenhart megrázta magát, s védéseinek is nagyban köszönhetően egyenlített a Vác. Mégis a szünetre Katarina Krpezs-Slezák két gólja után az ÉRD vonulhatott 15–13-as előnnyel.

A második félidőt pocsékul kezdő Vác első találatára hét percet kellett várni, mialatt a káprázatosan játszó Kiss Nikolett és Katarina Krpezs-Slezák háromszor találtak be (18–13). Innen viszont a Vác megint felállt. Sőt, DijanaJovetics négy góljával egyenlített, majd a hajrában egy újabb játékos fogott ki jó perceket, Hámori Konszuéla két perc alatt háromszor is átjátszotta Janurik Kingát, így az utolsó tíz percben már a vendégeknél volt a vezetés.

Aztán, amikor már figyelmeztettük magunkat, hogy a döntetlen sem jó – merthogy a kupa kiírása szerint azonos osztályú csapatok esetén döntetlennél a vendég együttes jut tovább – jött Janurik Kinga dupla bravúrja, na meg Tóth Gabriella elképesztően fontos két gólja.

Utóbbira még válaszolt a Vác, de Kisfaludy Anett góljára már nem, hiszen Kovács Patrícia lövését blokkolták a hazaiak, s 26–25-ös győzelmükkel jutottak be a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

– Nagyon jó és fair meccset játszottunk. Azokban a periódusokban, amikor megtörhettük volna a Vácot, fegyelmezetlenek voltunk, nem azt csináltuk, amit kellett volna, ezért a végére egy nagyon izgalmas mérkőzés kerekedett. Örülünk, hogy bejutottunk a négybe, azon leszünk, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsuk és a bajnokságba is továbbvigyük ezt – értékelt Janurik Kinga.

– Egy nagyon küzdős mérkőzésen tudott a négybe jutni az ÉRD. Ennek én is örülök, hogy nem két vállra fektettek minket. Többször is fel tudtunk állni, ezért is ilyen fájó ez a vereség, de megérdemelten jutott az ÉRD a négy közé – mondta Hámori Konszuéla, a Vác átlövője.

Az ÉRD legközelebb a bajnokságban lép pályára, amikor február 17-én a Békéscsaba vendége lesz.

A Magyar Kupa négyes döntőjének automatikus résztvevője a tavalyi évi bajnoki eredmények alapján a Győri Audi ETO KC és az FTC-RailCargo Hungaria. A negyedik résztvevő február 8-án derül ki, amikor a Békéscsaba a Siófokot látja vendégül.

A négyes döntőben nincs kiemelés, azaz a Győr és az FTC már az elődöntőben is összekerülhet. Az elődöntő párosítását február 15-én készítik el a Magyar Kézilabda-szövetség székházában.

Női Kézilabda Magyar Kupa, 5. forduló, a négyes döntőbe jutásért
ÉRD–GVM Europe-Vác 26–25 (15–13)
ÉRD Aréna, 1550
néző. V: Bíró Á., Kiss O.

ÉRD: JANURIK – Krpezs-Slezák7 (2), A. BULATOVICS2, TÓTH G.4, Kisfaludy2, SIGNATÉ4, C. Lassource. Csere:Foggea (kapus), KISS N.5, Klivinyi1, Szabó L., Gávai1, Roberts
Edző: Szabó Edina

VÁC: ARENHART – JOVETICS4, HÁMORI5, Lakatos R.1, Szamoránsky P.2, DE SOUZA7 (2), Radoszavljevics1. Csere: Suba (kapus), Kovács P., Barján1, Szondi2, Diószegi2, Kácsor, Helembai
Edző: Szilágyi Zoltán

Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–1. 9. p.: 4–5. 17. p.: 10–6. 25. p.: 12–11. 37. p.:18–13. 44. p.:20–20.54. p.:23–24.
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2

MESTERMÉRLEG
Szabó Edina:

– Nagy küzdelem volt a pályán, többször sikerült ellépnie a csapatomnak, ami köszönhető volt azoknak a periódusoknak, amikor a védekezésünk összeállt, illetve Janurik Kinga fantasztikus, szokásos teljesítményének, de az ellenfél kapusa is extrát nyújtott. Annak volt köszönhető, hogy nem tudtuk megőrizni az előnyünket, hogy nem voltunk igazán fegyelmezettek ezekben az időszakokban és szerettünk volna szépen játszani. Örülünk a továbbjutásnak, lesz egy kis lélegzetvételnyi időnk, hogy rendezzük a sorainkat. Nagyon komplikált egy ilyen szezon, elment egy játékosunk, de a január és február nagyon kemény mindenkinek. Kiss Nikit szeretném kiemelni, mert nagyon jól játszott ezen a meccsen.

Németh András, szakmai igazgató:
– Nagy dolog, hogy ilyen mérkőzésre tudtuk késztetni a harmadik legjobb hazai csapatot. Elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Az más kérdés, hogy az elmúlt időszakban sorozatban szenvedünk el egygólos vereségeket és ez fájdalmas tud lenni. Ennek keressük a megoldását. A mérkőzés után olyan történt, amit nem rövid pályafutásom során soha nem tapasztaltam, megtámadták az edzőnket a cserepadunkon. Ez teljesen méltatlan volt ehhez a mérkőzéshez.

Címkék