Farsangi bál a Marianumban

Harmadik alkalommal tartották meg a Szent Imre Alapítvány farsangi bálját a Marianum iskolában. A jótékonysági bál bevételét az új épületszárny biciklitárolójára fordítják. A bálon több mint 200-an vettek részt, köztük Aradszki András országgyűlési képviselő és Bács István alpolgármester.

Hasonló tartalmaink:

A Marianum Iskolában harmadik alkalommal rendezett farsangi bált az intézmény működését segítő Szent Imre Alapítvány. Mint Takácsné Tóth Noémi iskolaigazgató elmondta, szülői kezdeményezésre rendezték az első bált, s a kezdeményezés  olyan sikeresnek bizonyult, hogy most szombaton is több mint kétszázan ülték körül a terített asztalokat.

A program a nyolcadikosok nyitótáncaival kezdődött, először az A-osztályosok mutattak be egy gyönyörű keringőt, majd a B-osztályosok jártak palotást. A szülők könnyes szemmel, büszkeségtől dagadó mellel tapsolták meg gyermekeiket, akik két hónapja készültek a bemutatókra.

A vacsora után ez alkalommal is volt mód  a csendesebb beszélgetésre is az egyik teremben berendezett kis gyertyafényes teázóban, míg a minőségi borok kedvelői nagyobb csoportokban borkóstolón vehettek részt.

Míg a tavalyi bálon befolyt összeget az új ablakok árnyékolására fordították, idén az  új épületszárny biciklitárolójára gyűjtöttek. A rendkívül színvonalas bált hajnalig tartó mulatság zárta.

Címkék