Nyolc érem a nyitófordulón

Egy arany-, két ezüst- és öt bronzérmet szereztek az Érdi Úszó Sport Kft. növendékei a Tüske uszodában zajló Budapest Kupa első fordulóján, így a csapatverseny ötödik helyét szerezték meg.

Hasonló tartalmaink:

Még úgy is szépszámú delegáció képviselte magát Érdről a Budapest Kupán, hogy az élversenyzők, azaz Milák Kristóf, Barócsai Petra, Joó Sára és Kovács Benedek Selmeci Attilával a napokban elutaztak a háromhetes dél-afrikai edzőtáborba.

Az érdiek a megszokotthoz képest valamivel kevesebb érmet szereztek, hiszen a kiírás szerint nem az évjáratok, hanem a korcsoportok alapján rangsorolják az eredményeket, így például a harmadik korcsoportos, 2003-as születésű Pigler Attila a nála öt évvel idősebb Tekauer Márk ellen is versenyzett…

Ennek ellenére nem panaszkodhatnak Magó Gábor és Németh Kitty tanítványai, miután a II. korcsoportban a 2004-es Tohl Patrik nyakába került az aranyérem, méghozzá úgy, hogy épp csapattársával, a bronzérmes Ángyán Mátéval vívott nagy csatát. Az érdiek egyetlen aranyát jegyző Tohl Patrik azonban még 400 méter gyorson és 200 méter vegyesen is bronzérmes lett.

Mellette Jánosi Kristóf a III. korcsoportban Telegdy Ádám és a korábbi érdi csapattárs, a Dunaharaszti MTK-t erősítő Tekauer Márk mögött lett harmadik.

Másodikként ért célba az I. korcsoportban 400 gyorson és 200 vegyesen Dulka Zsófia, továbbá Őri Rebeka 50 háton a II. korcsoportban végzett a harmadik helyen.

Az érdiek közül Tohl Patrik és Dulka Zsófia kitűnt eredményeivel, hiszen a korcsoportonkénti rangsorban előbbi 400 gyorson elért győzelmével harmadik, utóbbi a szintén 400 gyorson szerzett ezüstérmével hatodik lett.

Ami a korábbi érdieket illeti, Tekauer Márk a már említett ezüstérme mellett győzött 400 gyorson, második lett 50 háton és 200 vegyesen, hetedik 200 mellen, így az összesített kupán 3326 ponttal az első helyen zárt.

Vigassy Bálint 50 pillén 25., 400 gyorson tizedik, 50 háton hatodik, 200 mellen tizennyolcadik, 200 vegyesen tizenegyedik helyet szerzett, ezzel az összesített kupán a hatodik helyet szerezte meg Egerszegi Krisztina fia. Az összesített kupával kapcsolatban azonban érdemes megjegyezni, hogy az első kilencben nyolc (!) Dunaharaszti MTK-KVSE-s versenyző áll, csak a nyolcadik helyre ér oda egy Vasas SC-s úszó.

A már Vasas SC-s Szklenár Flóra a III. korcsoportban 400 gyorson tizennegyedik, 50 pillén és 50 háton pedig tizenhetedik lett.

A nyolc érmet és további nyolc döntős helyezést elérő Érdi Úszó Sport Kft. a csapatverseny ötödik helyét szerezte meg. A Bálinti Úszó Egyesület két-két arany- és ezüst, illetve egy bronzéremmel a hatodik, a Budaörsi SC két második és egy harmadik hellyel a tizenkettedik, a Százhalombattai VUK SE pedig három pontszerző helyezéssel huszadik lett a rangsorban.

A verseny részletes eredményei ide kattintva érhetőek el.

Budapest Kupa, I. forduló, Tüske uszoda

50 m pillangó
III. korcsoport

3. Jánosi Kristóf (1998) – 0:25,45
18. Jánosi Viktória (2002) – 0:30,66
42. Édes Enikő (2002) – 0:33,10
51. Pigler Attila (2003) – 0:30,60

II. kcs.
1. Tohl Patrik (2004) – 0:28,49
3. Ángyán Máté (2004) – 0:28,73
14. Kenderesi Krisztina (2005) – 0:32,06
15. Őri Rebeka (2004) – 0:32,12
26. Vári Marcell (2004) – 0:31,79
58. Bencsik Emil Henrik (2005) – 0:36,00

I. kcs.
9. Poteczin Dániel (2006) – 0:33,76
24. Gasparics Zalán (2007) – 0:36,70
57. Téri Bálint (2007) – 0:43,98

400 m gyors
III. kcs.

19. Jankó Donát (2003) – 4:26,13
30. Poglár Laura (2003) – 4:51,68
32. Dávid Eliza (2003) – 4:59,51

II. kcs.
3. Tohl Patrik – 4:26,14
23. Tohl Dániel (2005) – 4:47,52
62. Jánosi Márk (2005) – 5:35,93

I. kcs.
2. Dulka Zsófia (2006) – 4:57,24
14. Pozsonyi Kitti (2006) – 5:21,24
30. Simon Korina (2007) – 5:39,89

50 m hát
III. kcs.

11. Soeterbroek Krisztina (2003) – 0:33,40
19. Polgár Laura – 0:34,74
20. Jánosi Viktória – 0:34,86
21. Édes Enikő – 0:35,00
22. Jankó Donát – 0:31,25
26. Dávid Eliza – 0:36,16
28. Pigler Attila – 0:32,41

II. kcs.
3. Őri Rebeka – 0:33,04
5. Kenderesi Krisztina – 0:33,61
5. Ángyán Máté – 0:31,61
18. Kovács Karolina (2004) – 0:35,07
39. Bencsik Emil Henrik – 0:36,76
50. Jánosi Márk – 0:39,45

I. kcs.
16. Poteczin Dániel – 0:38,24
32. Simon Korina – 0:39,84

200 m mell
II. kcs.

16. Ángyán Máté – 2:54,35
22. Vári Marcell – 2:58,70
24. Bencsik Emil Henrik – 3:02,16

I. kcs.
23. Gasparics Zalán – 3:31,35
28. Téri Bálint – 3:41,64

200 m vegyes
III. kcs.

10. Jánosi Viktória – 2:36,18
13. Polgár Laura – 2:37,93
13. Jankó Donát – 2:20,20
15. Soeterbroek Krisztina – 2:38,70
23. Édes Enikő – 2:49,18
32. Pigler Attila – 2:31,08

II. kcs.
3. Tohl Patrik – 2:22,88
10. Kovács Karolina – 2:38,66
20. Kenderesi Krisztina – 2:43,34
31. Tohl Dániel – 2:36,56

I. kcs.
2. Dulka Zsófia – 2:39,61
7. Poteczin Dániel – 2:43,74
19. Pozsonyi Kitti – 2:50,39
36. Simon Korina – 2:59,24
45. Gasparics Zalán – 3:10,29
57. Téri Bálint – 3:18,19

Címkék