A magyar űrhajós sóskúti látogatása

A sóskúti Andreetti Károly Általános és Művészeti Iskola diákjainak tartott előadást gyermekkori, repülős és természetesen űrhajós élményeiről az egyetlen magyar, aki járt az űrben: Farkas Bertalan.

Hasonló tartalmaink:

Gyermekkorában még a repülés sem vonzotta, sokkal inkább lett volna futballista vagy mérnök, a sors aztán mégis úgy hozta, hogy később még a világűrt is megjárta. Az akkoriban már vadászpilóta Farkas Bertalant 1977-ben választották ki, mint lehetséges űrhajós, majd több éves felkészülés után, 1980. május 26-a és június 3-a között egy hetet volt a világűrben.

Mint mondja, noha a történetet azóta már rengetegszer előadta, ez egy annyira különleges élmény mind neki, mind pedig a mindenkori hallgatóságnak, hogy a mai napig szívesen megy, ha hívják.

A falusi gyermekkor felidézése, az első repülős élmények vagy az űrhajós kiválasztás részletei, a közönség most is érdeklődve hallgatta Farkas Bertalan előadását. Ugyanakkor, nem csak a múlt és a személyes tapasztalatok, hanem a csillagászat illetve az űrkutatás jövője is szóba került.

kép: MTI, Németh Ferenc

Címkék