Kedves, mosolygós tizenéves lány, ugyanakkor céltudatos, irányító alkat, aki nagyon szeret szervezni, szerepelni – nem is csoda, hogy gyerekkorában színésznek készült. Tanul, sportol, önkénteskedik, emellett irányítja az Érdi Ifjúsági Önkormányzatot, és saját bevallása szerint még a családra, a barátokra is marad ideje. Fodor Enikő diákpolgármesterrel beszélgettünk.

– Érden élsz?
– Százhalombattán, de a napom nagy részét itt töltöm Érden: ide járok iskolába, itt vannak a barátaim, és az Ifjúsági Önkormányzat is. Kisebb koromban a Százhalombattai Arany János Általános Iskolába jártam, ötödiktől már a gimnáziumi tagozatra. Nagy volt a váltás: új osztálytársak, új tanárok, új követelmények. Bár kitűnő tanuló maradtam, nehéz időszak volt ez.

– „Nagy” gimnazistaként már a VMG tanulója vagy. Miért érezted szükségét egy újabb váltásnak?
– Azért, mert a természettudományos tárgyakat, illetve a matematikát tanulhattam volna kiemelten, nekem pedig egyik sem az erősségem. Inkább a magyart és a történelmet szeretem, ezért is felvételiztem a Vörösmarty humán tagozatára.

– A jövő tanévben érettségizel. Hogyan képzeled el a jövőd?
– Egyelőre tájékozódom. Sorra jártam az egyetemeket, voltam az Educatio kiállításon is, és ami nagyon megtetszett, az a nemzetközi gazdálkodás.

– Ez nem kifejezetten humán szak…
– A protokoll, a vállalatirányítás kifejezetten érdekel: szeretek szervezkedni, irányítani, és az Ifjúsági Önkormányzat révén ezt gyakorolhatom is. Szóval ez egy testhezálló szak lenne – a matekkal pedig majd megbirkózom.

– Ezek szerint irányító alkat vagy.
– Igen. Kiskoromban problémám is volt belőle: oviban nagyon szerettem főnökösködni, amit a többi gyerek nem annyira kedvelt. Most már tudom, mit szabad, és mit nem egy baráti társaságban. Az Ifjúsági Önkormányzatban azt is megtapasztalhatom, milyen különválasztani a munkát és a barátságot. Ezt azért nem könnyű…

– Nehezebb együtt dolgozni egy baráttal, vagy éppen könnyebb?
– Jó kérdés… Azt hiszem, ez részben az adott feladattól függ, de általánosságban elmondható: a barátokkal azért egyszerűbb együtt dolgozni, mert könnyebben meggyőzzük egymást, nincsenek véres viták, parázs veszekedések.

– Tizenéves vagy; otthon, a családban vannak parázs viták, veszekedések a szüleiddel, testvéreddel?
– Nincsenek. Van egy húgom, ő most tizenkét éves. Elég nagy a korkülönbség köztünk, nemigen vannak közös programjaink, viszont mindketten nagy Star Wars-rajongók vagyunk, úgyhogy ha kijön egy új rész, azt mindig együtt nézzük meg. Hugi olyan alkat, mint én: nagyon szeret szerepelni, közösségi munkát végezni, iskolai rendezvényeken, sulirádióban konferálni. Én is rendszeresen indultam a szavalóversenyeken, iskolai előadásokon.

– A színészet sosem vonzott?
– De, nagyon sokáig. Hatodikos koromban tettem le róla, mikor szembesültem azzal, hogy a kedvenc magyar sorozatszínészem mennyire elszegényedett, miután kiírták a szappanoperából, amiben játszott. Úgyhogy elhatároztam, rendezvényszervező leszek, hiszen ez a hivatás is szervezőmunkát, szereplést igényel. Ez a döntésem csak idén változott meg.

– Szüleid támogatnak az elképzeléseidben?
– Édesanyám mindenben támogat, legyen szó akár a sportról, akár a nyelvtanulásról. A mai napig elhoz egy-egy rendezvényre, hogy ne kelljen vonatoznom, buszoznom. Az anya-lánya kapcsolat nálunk nagyon erős, mindent meg tudok vele beszélni – igazából a barátnőm. Sokan irigyelnek is ezért. Anyuval mindent meg lehet beszélni – nem szigorú, ugyanakkor vannak elvárásai. Szerintem ezért is vagyunk olyan jó tanulók a húgommal. Apukám nem az a szereplő, nyüzsgő típus, de ugyanúgy támogat és büszke rám.

– Sosem voltál lázadó kamasz?
– Nem igazán… Minden tini életében van olyan időszak, amikor az anyukájával vannak összetűzései. Nálam ez kilencedikben jött elő, de pár hónap alatt teljesen elmúlt. Sok mindenben nem értettünk akkor egyet, de meg tudtuk beszélni, és azóta még szorosabb a kapcsolatunk.

– Említetted a sportot. Ez mekkora szerepet játszik az életedben?
– Kiskoromban néptáncoltam, de a lábam már nem nagyon bírta, így abbahagytam, és elkezdtem a sportlövészetet. Ennek már hat éve.

– Miért pont ezt a sportágat választottad fiatal lány létedre?
– Anyukám ajánlotta. A kereszttestvérem is sportlövő volt, innen jött az ötlet. Nagyon jó sport egyébként, fejleszti a figyelmet és a fegyelmet. Tudni kell koncentrálni akkor is, ha szól a zene, és ha lősz egy rosszat, el kell felejteni, és újból kell kezdeni.

– És gondolom, kiváló látás is szükségeltetik hozzá.
– Én is ezt hittem annak idején, de igazából közelre kell jól látni, mivel az irányzékot és a tüskét kell összeegyeztetnem. Az is számít, hogy állok be, hogy tartom a fejem, és a legfontosabb, hogyan sütöm el a fegyvert.

– Sokat versenyzel?
– 2013-tól 2017-ig folyamatosan versenyeztem, de tavaly úgy döntöttem, hogy szünetet tartok. Szinte minden hétvégén van ugyanis verseny, így mindössze egy nap maradt a tanulásra, a családra, a barátokra, a pihenésre. Az országos bajnokságokra azért tavaly elmentem: csapatban elértem második és harmadik helyezést, és volt egy egyéni tizedik helyem is. Egyébként minden lövészverseny egy érzelmi hullámvasút, pláne a nagy versenyek, ahol kiírják az eredményeket, és láthatom, hogy az adott pillanatban éppen hogy állok. A lövészetben a legjobb nyolc kerül a döntőbe, és ott már egyesével lőnek, ami még nehezebb. Életemben kétszer döntőztem: az elsőben nagyon izgultam, és úgy remegett a kezem, hogy már az csoda volt, hogy eltaláltam a táblát. A második döntőben viszont második lettem, és az csodálatos élmény volt: csak lőttem a tízeseket, kilenceseket, a tömeg pedig őrjöngött, tapsolt, fütyült…

– A tanulás, a sport és az Ifjúsági Önkormányzat mellett jut idő a barátokra?
– Persze, főként hétvégén. Nem vagyok bulizós alkat, inkább beülünk valahová beszélgetni, elmegyünk moziba. A barátaim egyébként főleg az iskolai körből kerülnek ki, de akad barátom a sportlövészek között, és a nyári önkéntes munkámnak köszönhetően is.

– Hol szoktál önkénteskedni?
– Eltöltöttem tavaly két hetet a százhalombattai könyvtárban, ahol gyerekeknek rendeztek mesetábort, és segítettem a foglalkozások, illetve az ebéd lebonyolításában. Emellett a Summerfesten önkénteskedtem. Nagyon szeretem ugyanis a nyelveket, és úgy gondoltam, hogy a külföldi fellépők mellett lesz módom az angolt gyakorolni. Sok barátot szereztem így, és remek volt a hangulat is. Paraguayiakat kellett felvezetnem, és bár csak három-négy órát töltöttünk együtt, a Summerfest után, mikor visszatértek Százhalombattára egy rövid nyaralásra, megkerestek, és mentem velük ide-oda. A mai napig tartjuk a kapcsolatot.

– Utazni is szeretsz?
– Sajnos, a hosszú, 8-10 órás utakat nem bírom, azokon rosszul leszek – még a gondolattól is kiráz a hideg –, repülni pedig még nem volt módom. Anyukám nagyon szeretné, ha kimennék majd külföldre egy félévre az Erasmus program keretében, de én nem szeretnék távol lenni a családtól. Bármi történhet velem odakint, és nincs velem senki… Persze ebben a tekintetben még változhat a véleményem.

– Bár Battán élsz, a napjaidat Érden töltöd. Mennyire kötődsz a városunkhoz?
– Egyre inkább; lassan Érd lesz az első számú otthonom, attól függetlenül, hogy Battára járok haza.

– Sokan panaszkodnak amiatt, hogy nagyon leterhelt a diákok élete. Mennyire feszített egy-egy napja egy olyan gimnazistának, aki a tanulás mellett diákpolgármester és még sportol is?
– Ha nincs semmi dolgom, három óra körül már otthon vagyok. Ha nyelvórára megyek – mert iskola után angolt és franciát tanulok –, vagy bent maradok a suliban a barátaimmal beszélgetni, akkor négy felé érek haza, ha az Ifjúsági Önkormányzat gyűlésén vagyok, vagy ügyeket intézek, akkor úgy hat-hét óra felé. Amikor csak tudok, lejárok edzésre is. Az a szerencsém, hogy mivel angolból letettem az érettségit, van heti négy lyukasórám, és az írásbeli feladatokat olyankor meg tudom csinálni, dogákra, angolra meg franciára pedig hétvégén készülök. Szeretnék felsőfokúzni angolból, franciából pedig középfokúzni.

– Miért pont a franciát választottad az angol mellé?
– Imádtam gyerekkoromban a francia Rómeó és Júlia musicalt, és elhatároztam, hogy én ezt le fogom fordítani, ha nagy leszek.

– Hogyan és miért kapcsolódtál bele annak idején az Ifjúsági Önkormányzat munkájába?
– Akkor kezdtem a sulit, amikor az első Ifjúsági Önkormányzat kampánya ment, 2015 szeptemberében. Láttam a plakátokat, elmentem szavazatszámlálónak, és nyomon követtem a választást. Nagyon megtetszett ez az egész világ. Később volt egy előadás itt a Vörösmartyban arról, hogyan is működik az Ifjúsági Önkormányzat rendszere, és akkor kicsit elbizonytalanodtam: biztos nekem való ez? Hiszen én nem tudok költségvetést írni, azt sem tudom, hogy az micsoda! Később persze rájöttem, hogy az Ifjúsági Önkormányzat a munkájához sok segítséget kap. A következő választáson képviselőjelöltnek szerettem volna jelentkezni, de abból már volt több is, míg polgármesternek senki sem kívánta jelöltetni magát – úgy gondoltam, akkor megpróbálom én. Erdélyi Áron diák-alpolgármester sokat segített, végig mellettem volt, mint egy mentor. Májusban bemutatkoztunk a sajtó előtt, és sok dicséretet kaptam, ami adott egy hatalmas löketet. A kampányidőszak kemény munkával telt, de nagyon jól éreztem magam. Majd következett a választás, és nem én nyertem, hanem Urbán Jonatán.

– Ezt hogyan fogadtad?
– Nehezen, mivel maximalista vagyok. Ugyanakkor, miután végiggondoltam a dolgokat, beláttam, hogy Jonatán és Réka – a Gárdonyi iskola jelöltje – is idősebb volt, mint én, és furcsa lett volna, ha én kerültem volna a diákpolgármesteri székbe. Ahogy teltek a hónapok, rájöttem, hogy sokkal jobb ez így, hogy alpolgármester vagyok. Nagyon jól együtt tudtunk dolgozni, ráadásul az iskolám adott három diákképviselőt, ami nagyon nagy eredmény volt. Eredetileg úgy terveztem, hogy csak egy évig leszek tagja az Ifjúsági Önkormányzatnak, hogy tizenegyedikben már a továbbtanulásra koncentrálhassak, de miután tizedikben is ugyanolyan volt a bizonyítványom, mint kilencedikben, úgy döntöttem: megpróbálom megint. Annyi előnyöm volt már, hogy tudtam, mire számítsak, hogy folyik a kampány, hogyan kell bemutatni a programunkat, plusz az egyik legjobb barátom lett a kampányfőnököm. Nagyon örültem, mikor megválasztottak szeptemberben, és annak is, hogy több VMG-s diák is bekerült a képviselők közé.

– A szalagavatók támogatása, a képességfejelsztő tanfolyam, az uszodabérletek sorsolása mellett, amelyek folyamatosan zajlanak, milyen terveitek vannak az idei tanévben?
– A nagy közösségépítő programok még hátravannak: tavaszra tervezzük a StreetArt-ot, szeretnénk meghívni Leiner Laura írónőt, főzőversenyre is készülünk. Vannak még tervek a tarsolyunkban, de ezek még bizonytalanok, így nem szeretnék róluk beszélni. Elindítottuk egyébként az iskolák stúdióinak támogatását is.

– Jövő évben, végzősként, már nem lehetsz tagja az Ifjúsági Önkormányzatnak. Hiányozni fog?
– Nagyon! Igazából a tavalyi csapat is hiányzik. Az elején meg kellett szoknom, hogy új pozícióm van, és más diákokkal dolgozom együtt. Mostanra már összeért a csapat, nagyon jól tudunk együttműködni. Igazából az sem számít, ki melyik iskolából érkezett: egyéniségek vagyunk, saját véleményekkel, és mindig megbeszéljük az ügyeket, mielőtt döntünk.