Gyerekekről felnőtteknek: ismét Óvodai Szakmai Napok

Kedden kezdődik a XX. Óvodai Szakmai Napok rendezvénysorozata. Idén is előadásokkal, bemutatókkal, foglalkozásokkal várják a kollégákat, pedagógusokat, szülőket és érdeklődőket az érdi önkormányzati óvodák, március 6–29. között. A huszadik, jubileumi rendezvénysorozat fókuszában a mozgás, illetve a mozgásfejlődés áll.

Hasonló tartalmaink:

A szakmai napokon minden önkormányzati óvoda részt vesz: előadásokat, bemutatókat, foglalkozásokat szerveznek, elősegítve a pedagógusok szakmai megújulását. Az óvónők betekinthetnek más intézmények szakmai életébe, megoszthatják tapasztalataikat, vendégül láthatják nemcsak egymást, hanem a tanítókat, sőt, a szülőket, érdeklődőket is, hiszen a rendezvények nyilvánosak.

Az érdeklődőket szeretettel várják az óvodák; aki szeretne ellátogatni egy-egy rendezvényre, a részletes programot alább megtalálhatja; bővebb információt az óvodákban kaphatnak.

Óvodai_Szakmai_Napok_programja

Az idei szakmai napok különlegessége, hogy egy három alkalmas akkreditált szakmai továbbképzéssel zárulnak, ami önkormányzati támogatással valósul meg.

 

Címkék