Játékok a vízzel

Ma ünnepeljük a víz világnapját, melynek mottója idén „Védd természetesen!” A világnaphoz kapcsolódva rendeztek különleges foglalkozást az érdi Meseház óvodában: a kiscsoportosok vizes játékok keretében ismerkedhettek meg ezzel az éltető elemmel, és azzal, miért is fontos vizeink védelme.

Hasonló tartalmaink:

Mennyi ének szól a vízről, hány mondókában szerepel az eső, a vihar, mennyi jó játék eleme az éltető víz – a mindennapokban bele sem gondolunk. A Meseház óvoda különleges foglalkozásán csokorba szedték a jópofa vizes játékokat, dalokat, amelyeket már a legkisebbek is játszhatnak. Volt „tavi” szeméthorgászat – a tavat egy szép kék kendő jelképezte –, hajókázás a szőnyegen, egy kis pihenés komolyzenére, és persze izgalmas felfedező játékok is: ki lehetett próbálni, hogy a tárgyak milyen gyorsan süllyednek el a vízben; hogyan lehet kibontani apró játékokat a jég fogságából; milyen íze van a víznek, ha egy pici citromlével, sóval vagy cukorral édesítjük.

– Arra törekedtünk, hogy a gyerekek sok tapasztalatot szerezzenek a vízről: halmazállapotáról, oldódásáról. A foglalkozást a környezettudatosság, természetvédelem jegyében állítottuk össze – mondta az Érdmostnak Vargáné Perjés Fabiola óvodapedagógus.

A kicsik nagyon élvezték ezt a vizes délelőttöt – láthatóan a háromévesek sem idegenkedtek a víztől. Mint mesélték, nagyon szeretnek a kádban, sőt, tóban és tengerben is pancsolni.
– Pancsikálni szoktam a kádban esténként. A vízzel azt is lehet játszani, hogy meg lehet inni – mondta az egyik kislány.

A víz világnapi meglepetések folytatódnak az intézményben: pénteken a Meseház óvoda és Pumukli nemzetiségi óvoda közösen tisztítja meg a Bara-patakot. Ezen a délutáni környezetvédő rendezvényen óvodapedagógusok, szülők és gyerekek egyaránt részt vesznek.

Címkék