Bállal ünnepelték a negyvenedik évet

Régi hagyományt elevenítettek fel az idén negyvenéves Tusculanum óvodában: alapítványi bált rendeztek az intézmény munkatársai, jótékony céllal – a bevételből szeretnék az új tornaterem eszköztárát fejleszteni. A báli műsorban nemcsak az óvodások, hanem az óvó nénik is felléptek, nagy sikerrel.

Hasonló tartalmaink:

Nagy volt a forgalom szombat este a Tusculanum óvodában, ám ezúttal nem a gyerekek nyüzsögtek a termekben, hanem a szülők. Igaz, az alapítványi bál nyitó műsorán gyerekek is felléptek, néptáncbemutatót adtak elő a közönségnek. Ezután az óvónők mutatták be meglepetés-táncukat – akkora sikert arattak, hogy a közönség ráadást is kért tőlük. Színpadra léptek a Master SE táncosai is, akrobatikus tánccal varázsolva el a jelenlévőket.

– Óvodánkban régen hagyomány volt a szülők és óvodapedagógusok bálja, később, mivel nem volt rá megfelelő helyünk, elmaradtak a mulatságok.  Ebben az évben megkaptuk az új tornatermet, ráadásul idén negyven éves az óvodánk, úgyhogy kihasználtuk az alkalmat, és felelevenítettük a hagyományt – nyilatkozta Artner Lászlóné, az intézmény vezetője.

 

 

 

 

 

 

 

Címkék