Nemzeti ünnep Érden, élő közvetítéssel

Fáklyás felvonulás, térzene és ünnepi műsor várja a megemlékezőket Érden az 1848-49-es forradalom és szabadságharc százhetvenedik évfordulóján. A március 15-ei ünnepi műsort az Érdi Televízió és az ÉrdMost honlap élőben közvetíti a Szepes Gyula Művelődési Központból.

Hasonló tartalmaink:

Március 14-én 18 órakor fáklyás felvonulás indul az Érdligeti Általános Iskola Diósdi úti épületéből a Tállya utcai ’48-as emlékműhöz. A diákok, szülők, tanárok és a hozzájuk csatlakozó megemlékezők énekszóval vonulnak majd a Tállya utcába.

Itt, az emlékműnél tartják a koszorúzást március 15-én, reggel 9 órakor; köszöntőt mond T. Mészáros András polgármester. Közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola kórusa, valamint a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület.

Délelőtt 9.30-tól térzenét hallgathatnak az ünneplők a Szepes Gyula Művelődési Központ előtt, a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara jóvoltából.

Tíz órakor veszi kezdetét az ünnepi műsor, a művelődési központban: a megjelenteket dr. Aradszki András országgyűlési képviselő köszönti, az ünnepi beszédet Fodor Enikő diákpolgármester mondja majd.

Az ünnepségen kerül sor Érd város díjainak, kitüntetéseinek átadására.

A műsor közreműködői: a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes, és a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola kórusa.

márc-15-1024x507

(A budapesti ünnepi programról itt találhat részleteket.)

Címkék