Így táncoltok ti – diákgála a VMG-ben

A Diákgála az egyik legnagyobb rendezvénye a Vörösmarty gimnázium  tavaszi időszakának: ötödiktől tizenkettedik osztályig számtalan diák – és tanár – lépett fel ezen a hagyományos VMG-s rendezvényen, amit tegnap tartottak a Szepes Gyula Művelődési Központban.

Hasonló tartalmaink:

A 2007 óta rendszeresen megtartott Diákgálán idén is nagyon sok tehetséges diák mutatkozhatott be a közönségnek. A tegnap délutáni műsor izgalmas kavalkádja volt a különböző művészeti ágaknak és műfajoknak. A nézők páratlan táncbemutatóknak voltak szem-, illetve nagyszerű verseknek, prózának, és zenés előadásoknak a fültanúi. A legnépszerűbb műfajnak a könnyűzene bizonyult.

A rendezvény a szórakozáson kívül jótékony célt is szolgál, hiszen a támogatói jegyekből befolyt összeget a szociális helyzetük miatt rászoruló tanulók támogatására fordítja az iskola.

 

 

Címkék