TOJÁS SMS-EK

Berzselt már tojást? És ha úgy kérdezem, hogy festett-e már úgy tojást, hogy levelet rögzített rá egy harisnyadarabbal? A  kézműves klub legutóbbi találkozóján a tojásberzseléssel és az írókázással, no meg a tojásfestés hagyományával, technikáival ismerkedhettek meg az érdeklődők. Még ma sem késő nekiállni: a berzselt tojáshoz elég egy rossz harisnya, étel- (vagy tojás)festék, pár levélke, no meg a tojás.

Hasonló tartalmaink:

A tojás az újjászületés jelképe. Varázslatos erőt tulajdonítottak neki. A piros szín, a locsolkodás, a szerelem, a tavasz mind-mind összefüggenek egymással. Itt viccelődtünk épp az előbb, hogy most sms-ekkel küldünk üzeneteket egymásnak, régen pedig egy festett tojással adtam át egy üzenetet egy fiúnak, aki lehet, hogy éppen nagyon tetszett nekem – mesélte  Tamaskáné Jakab Margit.

A szövőműhely és a kézműves klub vezetője szerint a tojásfestés legegyszerűbb módja a berzselés, azaz a levélrátétes módszer: veszünk egy szép formájú levelet, ami akkora, hogy ráférjen a tojásra, megvizezve rákötözzük egy harisnyadarabbal (vagy gézzel) a tojásra, és úgy tesszük a festékbe egy félórára. Félóra elteltével kibontjuk, hagyjuk megszáradni, és már kész is van a húsvéti hímes tojásunk.

A tojásfestésben egyébként nem is maga az eredmény a lényeg, hiszen ahogy azt Tamaskáné vallja, rossz vagy csúnya hímes tojás nincsen. A tojásfestés lényege szerinte éppen maga a folyamat. Azaz, hogy hagyjunk időt erre. Üljünk le közösen a családdal, barátokkal tojást festeni, közben beszélgessünk, és nevessünk, ha úgy adódik, hogy kicsit félrement a vonal. Mert nem kell tökéletesnek lennie – hiba nélkül nincs szövés, mint ahogy tojásfestés sem, mondta Tamaskáné, aki úgy érzi, túl komolyan törekszünk a tökéletességre. Merjünk hibázni, és merjünk ezen nevetni, vallja ezzel szemben ő, illetve a szövő szakkör tagjai.

DSCN8448[1]

A tojásfestéshez nem kell feltétlenül festéket vennünk.
– Ha a berzselt tojást feltesszük főni hagymahéjjal, akkor egyszerre meg is főztük, be is festettük a tojást, mindeközben pedig csak természetes anyagokat használtunk. A lilahagyma is, a vörös hagyma is más-más színt ad, és ha tovább szeretnénk játszani az árnyalatokkal, akkor, ha kiszedjük a tojást, az egyik feléhez egy kis ecetet is adhatunk, és ezzel máris mást színt festettünk – hangsúlyozta. Ha azonban nem szándékozunk a természet adta színekkel kísérletezni, és mindenképp festéket akarunk használni, akkor a legideálisabb az ételfesték.

A klub vezetője arra figyelmeztet, hogy ha boltban vásárolt tojásokkal dolgozunk, akkor azokat mosogatószerrel jó alaposan mossuk le főzés előtt. Ha házi tojással dolgozunk, akkor ezt elég ecetes ronggyal ledörzsölni, hogy ne legyen zsíros, és a festék jobban fogja. Ahhoz, hogy hosszabb ideig elálljanak, minimum fél óráig kell főzni a tojásokat. Szép fényt ad a hímes tojásoknak, ha a festés végén bekenjük egy kis zsírral, vagy szalonnával „megsimogatjuk” őket.

 

Címkék