A második helyezettet fogadjuk

Egészen furcsa helyzet állt elő az NB III Nyugati csoportjában a 22. forduló előtt. A hét közben, a 17. fordulóból elhalasztott mérkőzéseket pótolták, melynek eredményeképp az Érdi VSE a másodikról a negyedik helyre csúszott vissza a tabellán, s a második helyre fellépő TARR Andráshida SC-t látja vendégül.

Hasonló tartalmaink:

Hat tavasszal lejátszott mérkőzése mellett az őszi utolsó két mérkőzését is megnyerte, így remek szériában van az Érdi VSE aktuális ellenfele, a TARR Andráshida SC, amely ezen nyolc győzelme során több pontot szerzett, mint az azt megelőző tizennégyen, így ígéretes helyzetből várhatja az érdi összecsapást Dobos Sándor alakulata.

Az érdiek a múlt heti, csepeli győzelemmel is kezdenek kijönni a hullámvölgyből, amit mutat, hogy három érdi kulcsember nélkül is csak a két tizenegyesnek köszönhetően tudott egy szoros eredményt produkálni a Csepel FC. Igaz, az érdiek a sérüléshullámból továbbra sem tudtak teljes mértékben kilábalni, ám a hazai pálya kiegyenlítheti a mérleget.

„A saját dolgainkra figyelünk, úgyhogy nem lehet más a célunk, mint a három pont megszerzése és a mérkőzés elejétől kezdve rájuk erőltetni az akaratunkat, bízom benne, hogy ez három ponttal fog társulni” – mondta Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

A két csapat ősszel, Zalaegerszegen 1–1-es döntetlenre végzett egymással. A Zala megyeiek leggólerősebb játékosa az idén már nyolcszor eredményes Vittman Ádám, de mögötte Szegleti Gergely hét, Tóth László hat találatot jegyzett.

Mindkét csapatnál van egy-egy eltiltott, a THSE elleni hétközi meccsen ötödik sárga lapját begyűjtő Major Mátéra Dobos Sándor, a Csepel ellen besárguló Németh Gábor Vince is kihagyja a rangadót.

Az április 7-én, 16 órakor az Ercsi úti Sporttelepen (2030 Érd, Ercsi út 34.) rendezett mérkőzést Antal Péter vezeti, segítői Flinta Zoltán és Vad Anita lesznek. A mérkőzést az erdivse.hu-n élőben közvetítjük.

NB III, Nyugati csoport, 22. forduló
04.07., 16.00:
Érdi VSE–TARR Andráshida SC

 

Címkék