Újabb kormányablak nyílik Érd környékén

Nyár végén immár a negyedik Kormányablak nyílik Pest megye 1. számú választókerületében, ezúttal Törökbálinton. Aradszki András országgyűlési képviselő, illetve Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja sajtótájékoztatót tartott a választókerület második legnépesebb településén.

Hasonló tartalmaink:

A Kormányablakok sora – országszerte – a lakossági igények alapján nyílik, ez dönti el, hol lesz ilyen intézmény – mondta a kormánymegbízott.

Aradszki András jelezte, hogy a törökbálinti Kormányablak 2018. augusztus 18-án nyit, addig egy úgynevezett mobil kormányablak várja az ügyfeleket a városban, amely egy új, átmeneti szolgáltatás a kormány részéről, így segítendő a polgárok hivatalos közigazgatási- és okmányügyeit intézni. A mobil kormányablak-busz segítségével a kis településen élők számára is helyben elérhetővé válnak a kormányablakok egyes szolgáltatásai – jelentette be Tarnai Richárd.

A közigazgatást minél közelebb kell vinni az emberekhez. Ehhez a mai hagyományhoz a kormányhivatali dolgozóknak, a mai kormánymegbízottaknak, a mai képviselőknek is hűnek kell lenni – mondta Tarnai.

A rendszer képes rákapcsolódni a kormányablak központi adatbázisára. A mobilizált ügyfélszolgálat teljes működtetéséhez csak áramforrás és internet csatlakozás szükséges.

(fotó: Mi újság Diósd)

 

Címkék