A válogatott több mint fele érdi!

Tizenhat sportoló képviseli Magyarországot a bulgáriai Plovdivban április 26. és 30. között megrendezésre kerülő szumó Európa-bajnokságon. A magyar válogatott több mint felét, tíz főt az Érdi Spartacus delegálja.

Hasonló tartalmaink:

Lehetne több is – mondhatnánk némi iróniával a hangunkban, hiszen az Érdi Spartacusból Kovács Bence is kivívta a szumósok kontinensviadalán való szereplés jogát, ám ő időközben a birkózók U23-as és felnőtt válogatottjába is bekerült, így – ugyan ő is Bulgáriába utazik – Ruséban az 55 kilogrammosoknál képviseli a magyar birkózást egy nemzetközi versenyen.

Mellette viszont tíz érdi teljes erőbedobással készül a szumó-Eb-re, hiszen Berta Mike és Buzás Patrik a 70 kilósoknál az U21-es, az U23-as és felnőtt korosztályban is dohjóba lép. Délczeg József ismét nagyot fogy(ott), s a 85 kilogrammosoknál indul el mindhárom korosztályban. Ugyanebben a súlycsoportban Végh Richárd „csak” az U21-esek és U23-asok között lesz érdekelt.

2017 legjobb magyar szumósának választott Molnár Tamás a 100 kilósoknál az U21-ben és az U23-asoknál, míg a felnőtteknél 115 kilóban vesz részt a kontinensviadalon. Továbbá Varga Dániel (100 kg) és Tamás Patrik (115 kg) az utánpótláskorúaknál versenyez. Emellett még Molnár Tamás és Tamás Patrik az U21-esek nyílt küzdelmeiben is megméreti magát.

A lányok közül felépült sérüléseiből Sipos Boglárka, így 55 kilóban ő is ott lesz az U21-esek és U23-asok versenyein, míg Lemák Diána a felnőtteknél szerepel. Varga Lilien 60 kilóban mindhárom korosztályt bevállalta.

Az Érdi Spartacus SC résztvevői a plovdivi U21-es, U23-as és felnőtt szumó Európa-bajnokságon (04.2630.)
Berta Mike: 70 kg – U21, U23, felnőtt
Buzás Patrik: 70 kg – U21, U23, felnőtt
Délczeg József: 85 kg – U21, U23
Lemák Diána: 55 kg – felnőtt
Molnár Tamás: 100 kg – U21, U23; 115 kg – felnőtt; U21 Open
Sipos Boglárka: 55 kg – U21, U23
Tamás Patrik: 115 kg – U21, U23; U21 Open
Varga Dániel: 100 kg – U21, U23
Varga Lilien: 60 kg – U21, U23, felnőtt
Végh Richárd: 85 kg – U21, U23

További, az egyesülettel kapcsolatos hír, hogy a serdülő korosztály négy tagja vett részt az esztergomi nemzetközi kötöttfogású birkózóversenyen. A népes, 235 fős mezőnyben Nedvig Máté (48 kg), Madarassy Zoltán (52 kg), Kovács Dávid (62 kg) és Nagy Gergely (85 kg) lépett szőnyegre.

Nedvid ugyan a selejtezős meccsét megnyerte, de sem a tizenhat között, sem a vigaszágon nem tudott nyerni, így tizedik lett. Madarassy és Nagy selejtezőbeli veresége után a vigaszágon folytathatta, de mindketten kikaptak, így a 22. és 13. helyeket szerezték meg, míg Kovács Dávid a selejtezőben elszenvedett veresége után nem jutott a vigaszágra, a 21. helyet szerezte meg.

Címkék