Bronzok a deltásoktól!

Három helyszínen volt érdekelt a Delta RSE Érd mini és szupermini korosztályú röplabdacsapata a hétvégén.

Hasonló tartalmaink:

Előbb a minik az országos bajnokság aktuális körében, Dunakeszin vettek részt a döntőbe való kvalifikációs torna utolsó állomásán, ahol az érdiek egészen a bronzmérkőzésig meneteltek, itt pedig az MTK csapatát sikerült legyőzniük, amellyel visszavágtak az előző tornán elszenvedett vereségért. A Delta így a május 12-én és 13-án rendezett országos döntőnek a harmadik helyről vághat neki.

Ugyanez a korosztály a Budapest Bajnokságban Leányfalun szerepelt vasárnap, ahol a hatodik helyen zártak a deltás minik.

A szuperminik is a Budapest Bajnokságban szerepeltek a fővárosban, ahol a C és D-jelű egységek voltak érdekeltek. A Kispesten rendezett torna remek eredményeket hozott, mivel a C-csapat bronzérmesként, a D-egység negyedik helyen zárt. Ezek a csapatok két másikkal kiegészülve április 22-én, vasárnap délelőtt a Bolyai János Általános Iskolában vesznek részt az országos döntő előtti utolsó viadalon. A fináléba már bejutott a Delta, amely jelen állás szerint 32 fővel képviselteti magát.

 

Címkék