Épülnek a Szent István-hídra rávezető utak

Elkezdődött a rávezető utak építése a Szent István-hídra mind az Elöljáró, mind pedig Szent István út felől. A szakemberek kijelölték az út szegélyét, s elkezdték az útalapot kiásni. Az 1,3 milliárd forint összegű projekt egy évvel ezelőtt kezdődött, és várhatóan 2018. szeptember végéig tart majd.

Hasonló tartalmaink:

Az Európai Unió és a magyar állam által finanszírozott beruházás két végpontját a Kossuth Lajos utca – Szent István út csomópontot, valamint az Elöljáró utca – Velencei út csatlakozást Érd Megyei Jogú Város csináltatja meg a Modern Városok Program keretében a projekttel párhuzamosan.  A napokban a hidak mindét oldalán elkezdték rávezető utak megépítését, ezért az ott élőktől újra türelmet és megértést kérnek a kivitelezők.

Tavaly augusztusban történt meg hivatalosan Érden a Szent István úti felüljárók alapkőletétele, melyeket az A-Híd Zrt. kivitelez. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából az idén szeptemberig megvalósuló projektben két vasút feletti közúti híd létesül, melyekre már 1986-tól kezdve készültek tanulmányok.

Hosszú ideje cél volt tehát egy nem szintbeli vasúti kereszteződés létrehozása Érd megnövekedett forgalmának elvezetésére, mivel a vasútvonalak ketté, illetve három részre vágják a várost, megnehezítve ezzel a közlekedést. A hidak kivitelezését nehezítette a helyszín problémás megközelíthetősége, valamint a MÁV nyomvonalakon zajló egyéb projektek is, ami miatt csak nagyon korlátozottan álltak rendelkezésre vágányzári időpontok. Még a híd szerkezetének kiválasztását is nagy részben a vágányzárak rendelkezésre állása határozta meg, mivel kellő vasúti zár alatt a tenderben eredetileg szereplő hidak közbenső támaszainak kivitelezésére semmilyen esély nem volt.

Feczkó Róbert, a kivitelezéssel megbízott A-Híd Zrt. projektmérnöke azt mondta, több problémával is szembesültek a munka során. – Miután az áthidalandó „völgyeket” a vasútvonalak építésekor készült bevágások alkották, azt kellett eldöntenünk, hogy rövidebb fesztávú hidakat építünk nagyobb szerkezetű hídfőkkel, vagy fordítva. Ennek eldöntésekor rövid költségbecsléssel az derült ki, hogy mindegy mit választunk, mert a nagyobb fesztávú felszerkezetből eredő többletköltségeket a kisebb földtömegeket megtámasztó hídfők kialakítása ellensúlyozza. Így a fesztáv mindkét híd esetén 59,3 méterre adódott. A tervező először nem értette, miért nem lehet a hídon rövidíteni, és csak amikor két hónappal később kértünk egy szádfalas munkatér határolási tervet, derült rá fény, hogy nem könnyű egy cölöpöző gépet ilyen zárt környezetben lejuttatni egy völgybe 10%-os rámpák kialakításával – foglalta össze a mérnök.

A vágányzárak korlátozottsága mellett a szakmunkáshiány és a téli időjárási körülmények miatt az A-Híd munkatársai felvetették, hogy a pályatáblák előregyártása jelentősen felgyorsíthatja a híd építését. A pályatábla gyártás lényege, hogy a két acél főtartóra keresztbe 20, illetve 21 db, teljes híd keresztmetszet szélességű, jelen esetben 1,98 méter hosszú pályalemez szeletet daruznak. Így az állványozáshoz szükséges daruzási feladatok lecsökkennek, mivel a próbacölöpözés és az alépítmény készítés ideje alatt, azzal párhuzamosan, műhelyben, technológiai kontroll mellett elkészíthetőek a táblák. Ennek eredményeképpen a helyszínen körülbelül két nap alatt elő lehet állítani egy híd mintegy 40 méter hosszú pályalemezét.

 

 

 

Címkék