Újra jó úton!

Hatgólos, 31–25-ös győzelmet aratott az ÉRD, amely a K&H női kézilabda liga 22. fordulójában a Kisvárda Master Good SE együttesét győzte le.

Hasonló tartalmaink:

Remekül kezdett, Janurik Kinga védéseivel és gyorsindításaival (melyet Krpezs-Slezák Katarina fejezett be) már hat perc után háromgólos előnyben volt a Kisvárda ellen az ÉRD. Ezt követően ugyan a vendégek is belejöttek, de amikor a tizenegyedik percben egyenlítettek, akkor Szabó Edina lányai megrázták magukat, Krpezs-Slezák vezérletével pedig egészen 13–7-ig növelték az előnyüket, amikor Vlatko Djonovics időt kért, ennek ellenére nem sikerült megfékezni a hazai rohamokat, a szünet előtt pedig Janurik Kinga egészpályás, üreskapus góljával vezettek 17–12-re az érdiek.

A szünetben a harmadosztályú bajnokságot megnyerő ifjúsági együttest köszöntötték, amely veretlenül, tizenöt győzelemmel és egy döntetlennel nyerte meg pontvadászatát.

A fordulás után Tóth Gabriella és Kiss Nikolett találatait követően Krpezs-Slezák már kilencedik gólját jegyezte a meccsen. Sőt, a kisebb sérülése után visszatérő Andjela Bulatovics is betalált, az ÉRD pedig úgy tűnt, rohamosan növeli előnyét. Aztán a játékrész derekán egy kisebb hullámvölgybe került, s ahelyett, hogy a közte tízért harcolt volna, a Kisvárda Vesna Milanovic-Litre góljaival zárkózott, egészen öt gólra.

Aztán Krpezs-Slezáknak köszönhetően ismét magára talált a házigazda, amely a hajrára a szerb jobbszélső hétméteresével (mely a tizenkettedik gólja volt), na meg egy-egy káprázatos Kiss Nikolett- és Tóth Gabriella-góllal az utolsó öt percre nyolcgólos érdi előnnyel fordultak.

Itt ugyan a vendégek tudtak kozmetikázni, de végül az ÉRD 31–25-re győzött. A játéknap másik mérkőzését a Dunaújvárosi KKA hazai környezetben tízgólos vereséget szenvedett az FTC-től, így ha vasárnap a Kisvárda legyőzi a DKKA-t, akkor biztossá válik az ÉRD dobogós pozíciója a bajnokságban.

Kicsit szomorú vagyok, de nem amiatt, hogy elvesztettük a mérkőzést, mert egy jobb csapattól kaptunk ki. Nem tetszett, ahogyan kikaptunk. Egy új csapat vagyunk új játékosokkal és edzővel, és a programunk is sűrű. Százszázalékosan dolgozunk tovább, hogy az idény végén jó pozícióban zárjunk – mondta a négy gólig jutó kisvárdai beálló, Vesna Milanovic-Litre.

– Nagyon kemény mérkőzésre számítottunk itthon a Kisvárdával. Szívünket-lelkünket kitettük a pályára a győzelemért, ami sikerült is. Végig együtt harcoltunk, ennek következménye a két pont. A hibák is abból eredtek, hogy vitt előre a szívünk és nagyon akartunk. Vasárnap folytatjuk, így tovább – nyilatkozta Janurik Kinga, az ÉRD csapatkapitánya, aki első gólját szerezte az idei bajnokságban.

Szabó Edina együttese április 29-én, 18 órától a Kecskeméti NKSE vendégeként folytatja a küzdelmeket.

NŐI KÉZILABDA NB I, 22. FORDULÓ
ÉRD–KISVÁRDA MASTER GOOD SE 31–25 (17–12)
ÉRD Aréna, 750
néző. V: Bíró Á., Kiss O.

ÉRD: JANURIK 1 – KRPEZS-SLEZÁK 12 (3), KISS N. 5, A. Bulatovics 1, Kisfaludy 2, Roberts 1, Gávai 2. Csere: Foggea (kapus), Signaté 3, TÓTH G. 4, Szabó L., C. Lassource, Moncz. Edző: Szabó Edina

KISVÁRDA: Dzsukeva – Orbán Adrienn 3, Hakunova 2, Radojevics 4 (2), MILANOVIC-LITRE 4, Triscsuk 3 (1), Karacs 2. Csere: Triffa (kapus), Umanec 1, DMITROVICS 6 (2), Szabó V., Marincsák
Edző: Vlatko Djonovics

Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–0. 12. p.: 4–4. 17. p.: 10–6. 21. p.: 13–7.  27. p.: 16–10. 35. p.: 21–13. 41. p.: 23–16. 48. p.: 24–19. 54. p.: 28–21. 57. p.: 30–25.
Kiállítások: 10, ill. 12 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 6/5

fotó: handballerd.hu/Dénes Balázs

Címkék