Meg lehet a dobogó!

Amennyiben a Dunaújváros kikap Kisvárdán és az ÉRD nyer Kecskeméten, úgy biztossá válik, hogy Szabó Edina együttese a dobogón zár a bajnokság idei kiírásában.

Hasonló tartalmaink:

Az újonc és a kiesés ellen menekülő Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE-hez látogat az ÉRD a női kézilabda NB I 23. fordulójában. Szabó Edina együttese egy győzelemmel – és a Kisvárda Dunaújváros elleni hazai sikerével – biztossá tenné dobogós helyezését, hiszen az ÉRD és a Dunaújváros között négy fordulóval a bajnokság vége előtt öt pont a különbség, azaz, ha az érdiek és a kisvárdaiak begyűjtik a két pontot, akkor az utolsó három mérkőzésre biztossá válik, hogy az ÉRD ismét érmes lesz az NB I-ben.

Az ÉRD és a Kecskemét eddig csak egyszer találkozott az élvonalban, ősszel, a bajnokság tizedik fordulójában Janurik Kingáék végig vezetve győztek 31–22-re, míg felkészülési mérkőzésen az ÉRD 30–24-re győzte le Marosán György lányait.

A Kecskemét élet-halál harcot vív, hiszen eddigi huszonkét mérkőzéséből hármat nyert meg egy döntetlen és tizennyolc vereség mellett, így a tabella utolsó előtti helyén áll, csak a sereghajtó Vasast előzi meg.

Azonban a Bács-Kiskun megyei együttes még nem esett ki, hiszen a Békéscsaba egy, az MTK két ponttal előzi meg, igaz, a hátralévő mérkőzéseken aligha szerez pontot, hiszen az ÉRD után a Dunaújvárossal, az FTC-vel és a Kisvárdával csap össze.

Az április 29-én, 17 órakor kezdődő mérkőzést a felnőtt NB I-ben nem sok rutinnal rendelkező, mindössze hetedik meccsét vezető Asztalos Bence, Bárkányi Gábor játékvezető páros dirigálja.

K&H női kézilabda liga, 23. forduló
04.29., 17.00:
Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE–ÉRD

fotó: handballerd.hu/Dénes Balázs

Címkék