Ingyenes tábort szervez az Adventista Gyülekezet

Gyűrűs Istvánné, az Érdi Adventista Gyülekezet gyerektanítója az Érd Fm 101.3-at tájékoztatta arról, hogy szünidei, Biblia és kézműves tábort szerveznek sok-sok angol nyelvű beszélgetéssel, énekléssel, versmondással augusztusban a 6-12 év közötti gyerekeknek. A részvétel ingyenes, de a helyek korlátozott száma miatt csak az első 20 jelentkezőt tudják fogadni.

Hasonló tartalmaink:

Az augusztus 6-10, hétfőtől péntekig megrendezett táborban reggel 7:00-től fogadják majd a 6-12 éves gyerekeket, és  16: 00 után lehet majd értük menni. A tábor helyszíne a Hivatalnok utca 36-38, a Tüdőgondozó mellett lesz. A tábor a gyerekeknek napi háromszori étkezést (reggeli, ebéd, uzsonna) biztosít.

A táborba a szervezők elsősorban olyan gyermekeket várnak, akik már beszélnek valamennyire angolul. A táborozókkal 3 csoportban fognak foglalkozni a gyerektanítók. A foglalkozásokon rengeteget fognak énekelni, egy-egy bibliai történet meghallgatása után feladatlapot töltenek majd ki a gyerkőcök, aztán verseket tanulnak ehhez kapcsolódóan, illetve különféle mozgással kísért játékok is lesznek. A foglalkozások egy részét anyanyelvi tanárok fogják levezényelni – angolul. A tábor alatt nemcsak a helyszínen és annak udvarán zajlanak majd az események, de ellátogatnak majd a múzeumba is. Ahogy Gyűrűs Istvánné elmondta, az biztos, hogy itt senki nem fog unatkozni. A hét végén pedig a gyerkőcök egy műsorral mutatják meg szüleiknek, hogy mit tanultak a hét során.

Ahogy azt Gyűrűs Istvánnétól megtudtuk, már szerveztek korábban is ehhez hasonló táborokat, sőt, a tavalyi annyira jól sikerült, hogy egyrészt alig akartak hazamenni a gyerekek, másrészt a szülők és gyermekeik azóta is összejárnak vasárnaponként 14 órától, amikor is Gyűrűs István, az Érdi Adventista Gyülekezet lelkipásztorával, illetve a többi résztvevővel szoktak elsősorban gyereknevelési kérdéseket, problémákat megbeszélni.

A táborba csak az első 20 jelentkezőt tudják fogadni, ezért érdemes mielőbb feliratkozni rá, amit “Vera néninél” lehet megtenni a 30/825-32-36-as telefonszámon.

A Gyűrűs Istvánnéval készült interjút teljes hosszában az Érd FM 101.3-on tudják meghallgatni.

(A kiemelt képen a tavalyi tábor résztvevőinek alkotásai – adventista.hu)

Címkék