Két érem a Budapest Bajnokságról

Az Érdi Box Klub két versenyzője, Szigetvári Bendegúz és Sipos Richárd lépett a kötelek közé az újpesti Madárfészek Ökölvívó Akadémián rendezett Budapest Bajnokságon.

Hasonló tartalmaink:

Az érdiektől nem tarthatott a csapattal a sérülést szenvedő Ruzsinszki Bálint, illetve a vezetőedző, Dobrádi Zsolt, aki Balzsay Károly szövetségi kapitány segítőjeként Spanyolországban szerepel a felnőtt férfi válogatottal.

Az érdiektől a juniorok 57 kilogrammos súlycsoportjában induló Szigetvári Bendegúz megosztott, 3:2-es pontozással kapott ki KSI-s ellenfelétől az elődöntőben, így harmadik helyen végzett.

„Bendivel meg vagyok elégedve, mert nagyon sok vizsgája volt, sokat kellett tanulnia, emiatt stresszes volt neki ez az időszak. Kikapott a KSI-s ellenfelétől, de nem volt baj ezzel a meccsel, mert nagyon szoros volt” – fogalmazott Dobrádi Csilla, az ÉBK edzője.

A serdülők 56 kilogrammos kategóriájában Sipos Richárd előbb FTC-s riválisát döntő fölénnyel győzte le az elődöntőben, majd a fináléban KSI-s ellenfelével szemben is nyert, így a dobogó tetejére állhatott.

„Ricsinek nagyon örültem. Most 56 kilóban indult, a múltkori versenyen nem tudta hozni ezt a súlyt, így ott 59-ben indult. Az első meccsét egy perc után döntő fölénnyel nyerte, hiszen ellenfelére kétszer rászámolt a bíró. Aztán a döntőben végigment a három menet, de egyhangú pontozással nyertünk, látszott a különbség” – fogalmazott Dobrádi Csilla, aki elmondta, legközelebb a Matyó Kupán lépnek szorítóba az ÉBK ökölvívói, akik már javában készülnek az őszi országos bajnokságokra is.

Címkék