Mezei a nyolcaddöntőben búcsúzott…

Az Érdi Spartacus SC 71 kilogrammos birkózója, Mezei Dominik a nyolcaddöntőben búcsúzott a kadet korosztály szkopjei Európa-bajnokságán.

Az érdi birkózó a kadetek kontinensviadalán a szabadfogásúak 71 kilogrammos súlycsoportjában remekül kezdte az első fordulót, miután a házigazdák versenyzőjét, Hadzsarit nagy pontkülönbséggel, technikai tussal intézte el (11–1). A tizenhat között az azeri Azizov ellen lépett szőnyegre. Az érdi sportoló remek első menetet produkált, hiszen hárompontos előnybe került egy intés és egy levitel miatt. Aztán a második menetben Mezei Dominik „átment” kötöttfogásba, majd beleesett saját akciójába, amelyből még két orsóval fordított az azeri. Mezei ugyan még egy levitellel közelebb került, de nem tudta megfordítani a meccset, s 6–5-ös vereséget szenvedett. Azizov a negyeddöntőben kikapott a török Cavustól, így Mezei Dominik nem folytathatta a vigaszágon sem az Eb küzdelmeit.

Az érdiek közül azonban van még kiért szorítani Szkopjéban, hiszen a kötöttfogásúak 92 kilogrammos súlycsoportjában Végh Artúr képviseli a magyar válogatottat.

Hasonló tartalmaink:
Címkék