Ecsetbe mártott gyerekfantáziák

Portrék, tájképek, csendéletek – grafikán, rajzokon, festményeken. Köztük vannak olyanok is, amelyeket az ember első rácsodálkozás után még egyszer is megnéz, mert nem akarja elhinni, hogy mindezek gyerekek munkái. Pedig igen, a Parkvárosi Közösségi Házban szombaton nyílt kiállítás az Érdi Teleki Sámuel Általános Iskola tanulóinak közel 60 munkájából áll. Érdi képzőművészek figyelem, itt az utánpótlás!

Hasonló tartalmaink:

Szendreyné Takács Gabriella, a Parkvárosi Közösségi Ház munkatársa kérdésünkre elmondta, hogy a gyereknap adta az ötletet, hogy a nyár előtti utolsó kiállításon a gyermekeknek adjanak teret a művészi bemutatkozásnak ezentúl minden évben. Most, első alkalommal a művelődési központhoz legközelebbi iskolát keresték meg ezzel az ötlettel, és Patkóné Séra Ilona igazgató és Vinczéné Lőrinc Judit rajztanár kapva kapott a lehetőségen.

„A Teleki Sámuel Általános Iskola nagy gondoskodással és szeretettel neveli tehetséges tanulóit”, mondta megnyitó beszédében Kolajné Bársony Anita, tanító. Hogy tehetséges diákból nincs hiány, az látszik a kiállított képeken. A kiállításon egyébként nemcsak a felsősök, de a legkisebbek, az 1. és 2. osztályos tanulók is megmutathatták tudásukat.

Kolajné Bársony Anita, tanító joggal büszke a kiállított művekre és alkotóikra

Kolajné Bársony Anita, tanító joggal büszke a kiállított művekre és alkotóikra

Vinczéné Lőrinc Judit, aki immár 34 éve adja át a rajzolás és az alkotás szeretetét és örömét a tanulóinak a Teleki Sámuel Általános Iskola rajzóráin és rajzszakkörein, elérzékenyülve mondta el nekünk, hogy nagyon megható érzés látni a kiállítást, hiszen a művek alkotói a szeme előtt nőnek fel, és mindig megdöbben azon, milyen alázattal, milyen ügyesen végzik ezt a művészetet.  Szerinte két dolog miatt szeretnek rajzolni a gyerekei: egyrészt a rajz remek módja az önkifejezésnek, másrészt pedig szeretik azt látni, hogy egy csodás, esztétikailag szép dolog születik a kezük munkájaként. A tanárnő azt is hozzátette, hogy a rajzokon és a rajzolás folyamatában is meglátszik, hogy az alkotó gyereknek olvastak, meséltek-e mesét vagy sem a szülei, hiszen ez nagymértékben hozzájárul a gyermekek fantáziájának, kreativitásának életre keltésében.

Czinege Regina, 8. osztályos tanuló négy portréval, egy A/3-as rózsával és két tájképpel vett részt a kiállításon. Regina nem hiába rajzol nemcsak a rajzórákon és a szakkörön, hanem szabadidejében is, ugyanis egész életében ezzel szeretne foglalkozni. A 8. osztályos diák a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban folytatja jövőre tanulmányait. Ahogy azt lapunknak elmagyarázta, az alkotás teljesen kikapcsolja: közben csak a művére figyel, arra, hogy minden egyes részlet a helyén legyen. Ez élete első kiállítása, és bár bevallotta, hogy kicsit ijesztő, de azért jó érzés, hogy idegen emberek is megcsodálhatják a képeit.

A Teleki diákjainak alkotásait június végéig lehet a Parkvárosi Közösségi Házban megtekinteni.

(kiemelt kép: Demeter Fanni alkotása, aki régebben a Teleki, most pedig a Vörösmarty tanulója)

Címkék