Nem bírt a Honvéddal a Honvéd

A budapesti serdülő vízilabda bajnokság rájátszásának nyolcadik körét rendezték hétvégén az ÉRD Arénában a 10-15. helyek elosztásáért, ahol a Budapesti Honvéd SE-Érd kikapott a Honvéd Kölyök Pólótól.

Hasonló tartalmaink:

Jól indult a BHSE-Érd számára a Honvéd Kölyök Póló elleni mérkőzés, hiszen Fazekas Márton fiai Reményi Tamás és Horváth Gergely révén tartották magukat, azonban a második negyedben meglépett a Kölyök Póló, ezt követően pedig az érdiek csak kapaszkodni tudtak, egyenlíteni már nem, így 15–9-es vereséget szenvedtek. A BHSE-Érd így két fordulóval a bajnokság befejezése előtt tizenötödik helyen áll.

A másik két érdi mérkőzésen a Cápa VK két góllal verte az OSC VSE II-t, míg a Vasas SC gólzáporos találkozón múlta felül a dunaújvárosi DFVE-TOPO-t.

Az érdi pólósok 2006-os korosztályának véget ért a bajnokság. a Kőnigh György Gyermekbajnokság 13-24. helyéért rendezett tizenegyedik utolsó fordulóban a Széchy uszodában szálltak vízbe Vargáné Gazdag Erika tanítványai. Jól, Bereczki Erik góljával kezdődött a meccs, majd Szabó Bálint révén kétgólos előnybe is kerültek az érdiek az FTC II ellen, ezt követően azonban a harmadik játékrész elejére egyenlítettek a zöld-fehérek. Az érdiek ugyan visszavették a vezetést, de a hajrában négy gólt jegyzett az FTC, amely végül 6–3-ra győzött.

Vereségével a Budapesti Honvéd SE-Érd 2006-os korosztálya a 23. helyen zárta a bajnokságot.

BVLSZ Diapolo Serdülő Bajnokság, rájátszás, 10-15. helyért, 8. forduló, ÉRD Aréna
Cápa VK–OSC VSE II 9–7 (0–1, 4–1, 4–1, 1–4)
Honvéd Kölyök Póló–Budapesti Honvéd SE-Érd 15–9 (4–2, 3–2, 5–4, 3–1)
BHSE-Érd gólszerzők: Horváth Gergely 3, Páka Richárd 2, Labossa Barnabás, Havril Koppány, Reményi Tamás, Magyar Kristóf 1-1
DFVE-TOPO–Vasas SC 9–16 (1–4, 2–2, 2–5, 4–5)

Kőnigh György Gyermekbajnokság, 2006, 13-24. helyért, 11. (utolsó) forduló, Széchy Tamás uszoda
Budapesti Honvéd SE-Érd–FTC Utánpótlás II 3–6 (1–0, 1–1, 1–2, 0–3)

Címkék