Milák már ötnél, Barócsai is érmes!

Milák Kristóf a hódmezővásárhelyi ifjúsági országos bajnokságon folytatta remeklését, és a nyitónapi három elsőség mellé még kettőt jegyzett, míg Barócsai Petra 400 méter gyorson ezüstérmesként zárt. Az ob harmadik napján Milák 100 méter gyorson és 200 méter háton, Barócsai 100 méter gyorson száll majd vízbe.

Hasonló tartalmaink:

A korosztályos ob második napján Milák Kristóf két, Barócsai Petra egy számban állt rajtkőre. A 400 méter gyors előfutamában Milák „csak” második lett Kalmár Ákos mögött, ám a fináléban rengeteget, több mint hat és fél másodpercet faragott idejéből, s több mint egy másodperccel előzte meg Kalmárt, így aranyérmes lett.

Barócsai Petra 400 gyorson a selejtezőben Berecz Blankával holtversenyben végzett a harmadik helyen 4:22,20-as idővel, majd a döntőben Milákhoz hasonlóan ő is sokat javított, öt és fél másodpercet, így Késely Ajna mögött másodikként csapott a célba.

Milák még 50 pillén volt érdekelt, ahol esélyesként előbb az előfutamot nyerte viszonylag nagy, több mint fél másodperces előnnyel, majd a döntőben még egy lapáttal rápakolt, s 0:24,15-ös idejével több mint egy másodperccel (!) verte az ezüstérmes Nyilas Kornélt.

Az ob harmadik napján Milák 100 méter gyorson és 200 méter háton, Barócsai 100 méter gyorson száll vízbe.

Eredmények, ifjúsági országos bajnokság, 2. nap, Hódmezővásárhely

Barócsai Petra
400 m gyors: 2., 4:16,70

Milák Kristóf
400 m gyors: 1., 3:55,12
50 m pillangó: 1., 0:24,15

fotó: Magyar úszó szövetség – magyar úszóválogatott facebook

Címkék