Ezekkel a csapatokkal játszunk edzőmeccset!

Az Érdi VSE NB III-as labdarúgócsapata július 2-án kezdi meg a felkészülést az NB III 2018/2019-es szezonjára. Limperger Zsolt alakulata négy edzőmeccsel hangol az augusztus 4-i rajtra.

Hasonló tartalmaink:

Az NB III Nyugati csoportjának bronzérmese egy másik csoport harmadik helyezettjével, a Közép csoportban a dobogó legalsó fokán végző Iváncsa KSE-vel kezdi meg az edzőmeccsek sorát július 7-én, hazai környezetben. Ezt követően Kertész Ferencék Székesfehérváron, a Videoton FC második csapatával mérik össze erejüket július 14-én. Érdekesség, hogy az érdiek épp a „Kisvidi” ellen zárták a mögöttünk hagyott idényt egy 4–1-es győzelemmel.

Ezt követően ismét idegenben, de egyelőre ismeretlen helyszínen a másodosztályba feljutó, a Keleti csoportot veretlenül megnyerő Monori SE ellen lépnek pályára Pintér Nikoláék, aki összecsaphat testvérével, a Monort erősítő Pintér Dominikkal is. Azonban a mérkőzés helyszíne még kérdéses, hiszen a Monor a következő idény tétmérkőzéseit a III. kerületi TVE otthonában fogja lejátszani. A két csapat a tavaly nyári felkészülés folyamán is találkozott egymással. Akkor Érden döntetlenre végeztek a felek.

A bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzés ismét hazai környezetben lesz, amikor Limperger Zsolt gárdája az NB II-től búcsúzó Szolnoki MÁV FC-t látják vendégül az Ercsi úti Sporttelepen. Az érdiek legutóbb a martfűi edzőtábor alatt, Szolnokon találkoztak a Tisza-parti együttessel. Akkor Limperger Zsolt alakulata háromgólos győzelmet aratott!

A mérkőzések kezdési időpontjai még egyeztetés alatt állnak!

Az Érdi VSE felkészülési mérkőzései (a változás jogát fenntartják!)

07.07.: Érdi VSE–Iváncsa KSE

07.14.: Videoton FC II–Érdi VSE

07.21.: Monor SE–Érdi VSE

07.28.: Érdi VSE–Szolnoki MÁV FC

Címkék