A látássérültek mindennapjait segítik

Hozzávetőleg 90 ezer látássérült embert tartanak számon az országban, és évente átlagosan 500 új beteg jelentkezik, akik jellemzően a cukorbetegség, vagy az időskori agyi érelmeszesedés következtében veszítik el látásukat teljesen vagy igen jelentős mértékben. Az  ilyen új élethelyzetbe kerültek napi életvezetésének megkönnyítésére szerte az országban jelenleg nyolc, e témára szakosodott nonprofit civil szervezet működik, egyik közülük Budaörsön: a Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete.

Hasonló tartalmaink:

Az egyesület olyan rehabilitációs központot rendezett be ahol a látásvesztés miatt az önellátással, a közlekedéssel vagy akár a mindennapi tevékenységekkel küszködő felnőttek kaphatnak segítséget. Nyikes Fatime, az egyesület elnöke, aki maga is látássérült, elmondta, hogy jelenleg 60 csökkent látó, vagy vak ember életének megkönnyítését segítik elő: szakképzett gyógypedagógusok közreműködésével és korszerű műszerek felhasználásával többek között látás javító tréninget tartanak, megtanítják a hozzájuk fordulókat háztartásuk ellátására és az utcai közlekedésben való eligazodásra. A rehabilitáció célja sok esetben a látását veszített ember visszavezetése a munka világába, ennek keretében például informatikai oktatást is tartanak, hogy a számítógépet, mobil telefont vakon is magabiztosan tudják használni a rászorulók.

(MTI)

Címkék