Évzárás a harmincéves jubileum előtt

Vasárnapi koncertjével egy hosszú és sűrű évadot zárt le az Érdi Kamarazenekar. De akármilyen mozgalmas is volt az elmúlt egy év, vezetőjük már most a jövőt tervezi, hiszen a következő esztendőben a harmincadik születésnapját ünnepli az együttes.

Hasonló tartalmaink:

A jól ismert klasszikusok, mint Haydn és Mozart valamint néhány kevésbé ismert és könnyedebb szerző, mint Kreisler és Malvezzi művei hangzottak el az Érdi Kamarazenekar évadzáró koncertjén. Jóllehet a zene a legfontosabb, de a helyszín, ahol a dallamok felcsendülnek szintén sokat hozzá tud tenni az élményhez, mondta el Rédai Erzsébet, hogy miért választották immár sokadik alkalommal a  Földrajzi Múzeum kertjét.

Jövőre lesz harminc esztendős az Érdi Kamarazenekar, árulta Rédai Erzsébet, ezért tavaszra egy nagyszabású, jubileumi koncerttel készülnek. Emellett persze a már hagyományos vagy kisebb fellépéseken is látni és hallani lehet majd őket, tette hozzá.

Címkék