Új kormányablak nyílhat Érden

Vasúti pályaudvarokon és egyéb forgalmas helyeken nyílhatnak újabb kormányablakok, a nemrégiben a Nyugati és a Keleti Pályaudvaron átadott ügyfélpontok után Békéscsabán, Székesfehérváron, Érden és Győrött is. Így az emberek munkába menet, a lehető legrövidebb időn belül tudják majd elintézni az ügyeiket, és kaphatják meg a szükséges okiratokat – nyilatkozta kedden Tuzson Bence közszolgáltatásért felelős államtitkár a Magyar Időknek annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök döntött az új kormánymegbízottak kinevezéséről.

Hasonló tartalmaink:

– Kiváló munkát végeztek a kormányhivatalok vezetői, a 20 tisztségviselő közül 19-en folytathatják tevékenységüket – fogalmazott a politikus, hozzátéve: Jász-Nagykun-Szolnok megyében is mindent rendben találtak a kormányhivatal működésében a döntést megelőző vizsgálat során, ám a hivatal eddigi vezetője országgyűlési képviselő lett, ezért volt szükség új kormánymegbízott kinevezésére.

– Az eddigi szakmai irányító, Berkó Attila főigazgató úr személyében egy jó munkabírású ember látja el a hivatal vezetését a jövőben – közölte Tuzson Bence. Az államtitkár arra is kitért: céljuk, hogy a kisebb ügyekben ne kelljen a megyeközpontokba fáradniuk az embereknek, akik a járási hivatalokhoz is fordulhatnak ezekkel a problémákkal, de emellett az országban jelenleg közel 300 kormányablak is működik, s ezeken keresztül az állampolgárok színvonalas módon tudják elintézni ügyeiket.

– Mivel az emberek jellemzően az említett ügyintézési pontokon találkoznak az állammal, igyekeztünk a szolgáltatások színvonalával és a közigazgatás dolgozóinak közösséggé formálásával is javítani ezt a tapasztalatot – számolt be a politikus.

Tuzson Bence arra is kitért: az ügyintézési pontokon folyamatban van a közigazgatásban szereplő különböző adatbázisrendszerek összehangolása, emellett pedig az ügyfélkapun keresztül, otthonról történő ügyintézés lehetőségei­nek kiszélesítését és mindinkább felhasználóbaráttá alakítását is tervezik.

(Magyar Idők)

Címkék